Az addiktológus szerint leginkább cukorral és sóval ütik fel a szert, de kakaó- és téglapor is előfordul
szerző: Suhajda Zoltán
2008. augusztus 4. hétfő
olvasási idő 3 perc

Fórum Nyomtatás Elküld
Villáminterjú, amikor helyzet van: akiről szól a nap. A zóna kérdez, önök olvashatják és hallgathatják a válaszokat. Most éppen Funk Sándor addiktológust kérdeztük, mert a hét végén négy heroinfüggő halt meg egy forrásból származó drog miatt Budapesten.
   

Funk Sándor
addiktológus


– Mennyire gyakori, hogy a kábítószerfüggők halálát túl tiszta vagy szennyezett szer okozza?
– Az intravénás heroinistáknál nagyon csúnya statisztikák vannak erről, két-háromszáz haláleset fordult elő a korábbi években. Rettenetes ez a szám, de ahhoz képest, mennyire kockázatos és veszélyes az, amit csinálnak, nem sok.

– Ha egy függő új forrásból szerzi be a kábítószert, nem tudja, mivel van dolga. Valahogyan ellenőrizhetnék a szert, vagy halálos lutriról van szó minden esetben?
– Sajnos az utóbbi. A droghasználó nem tudja ellenőrizni az oldat sterilitását, a részecskenagyságot, a pH-értéket, van-e benne toxikus anyag és heroin mennyi van benne. Rengeteg az ismeretlen tényező, orvos számára egyenesen nonszensz, hogy valaki ismeretlen oldatot nyom be. Hajmeresztő és nagyon veszélyes dolog.

– Mivel szokták hígítani a heroint, és milyen adalékok halálosak?
– A legegyszerűbb, ha cukorral vagy sóval hígítják a heroint, ezek a kevésbé veszélyes adalékok közé tartoznak. A cukrot jobban kedvelik, hiszen óriási mennyiségben áll rendelkezésre különböző színekben. Hallani például kakaóról, forrócsoki-porról, téglaporról. Nagyon durva anyagok is előfordulnak, sokféle létezik, amelyek hasonlítanak a kábítószerhez, és nem lehet észrevenni, hogy fölütötték valamivel.

– Hogyan kerül bele a kábítószerbe a halált okozó anyag? Véletlenül vagy szándékosan?
– Beleteszik, de nem ártó szándékkal, csak hogy több legyen belőle, és így több pénzhez is jutnak a dílerek. Abból a szempontból szándékos, hogy beleteszik, másfelől nem akarnak ártani, főleg nem halált okozni, senki sem irtaná ki a kuncsaftját. A cikk folytatása...

HIRDETÉS



– A hozzá nem értés miatt kevernek halált okozó anyagokat a heroinhoz ahelyett, hogy a kevésbé káros cukrot vagy sót használnák?
– Borzasztó az egész, mert ezeknél az anyagoknál olyan kicsik a molekulák, hogy nem akadnak fönn a hajszálerekben, a só egyenesen ionos állapotra esik szét. Az viszont ártalmas, hogy rengeteg nátrium és klór ion bekerül a szervezetbe. Iszonyú próbatétel a szervezetnek, de ezek nem okoznak azonnali halált.

– Mi történik a többi anyagnál?
– Ha túl nagy szilárd részecske nagy tömegben bejut a szervezetbe, az tüdőembóliát okoz. Nem olyan durva, mint ami a mélyvénás trombózisból kialakul, de órákig eltarthat, és ugyanolyan veszélyes lehet, mert halált okozhat, kérdés, mennyi idő alatt.

– Mennyire gyakori halálok ez?
– Nem szoktuk gyakran látni, a leggyakoribb a túladagolás. Ez azért következik be, mert a betegek kritikus állapotba kerülnek, amikor nem bírják a megvonást elviselni. A szer ekkor már nem segít, hanem fokozza a sóvárgást. Ebben az állapotban azon múlik az élete, hogy a halálos adag a fecskendőben van vagy nincs. Ha benne van, akkor könnyen lehet, hogy beadja magának, mert minden áron szabadulni szeretne a kínzó állapottól.


* * *

Sorozatunk előző része:
A brutalitás miatt nem ölhette meg a fia Balla Irmát
Az azonnali kérdés korábbi cikkeit a sorozat oldalán találja.


Ha többet, rendszeresebben szeretne tudni rólunk, csatlakozzon a zóna-olvasók iwiw-klubjához!
Szóljon hozzá a cikkhez! Hozzászólni regisztráció és belépés után lehet.

HIRDETÉS


Hírek

Hírek
  
Kérjük, töltse ki ezt az űrlapot, majd kattintson a "TOVÁBB" gombra. A megadott email-címre küldünk egy üzenetet, melyben lévő hivatkozásra kattintva véglegesítheti regisztrációját.

Miért érdemes regisztrálni?
Mert akkor tagja lehet a Zóna.hu gyarapodó közösségének. Hamarosan hozzászólhat cikkekhez, javasolhat, véleményezhet, elmélyülhet az archívumunkban, és dinamikusan fejlődő oldalunk bővülő többletszolgáltatásainak is csak így lehet részese.
Tartson velünk!
Felhasználónév:
E-mail cím:
Jelszó:
Jelszó még egyszer:

  
Kérjük, töltse ki ezt az űrlapot, majd kattintson a "KÜLDÉS" gombra.
A megadott email-címre küldünk egy cikkajánló üzenetet, melyben az Ön ajánló üzenete mellett a cikkre mutató linket is feltüntetjük, ezzel is megkönnyítve ismerősének a bejutást a zónába.

Tárgy:Évi 200-300 heroinistahalál, főleg túladagolással
A címzett neve:
A címzett e-mail címe:
Az Ön neve:
Megjegyzés: