Úgy néz ki, mint Vuk, a róka, kutyának hívjak, de véres ragadozó. Az ázsiai vadkutyáknál járt a zóna állatkerti riportere, és döbbenten tapasztalta: az öttagú csapat hetente két kecskét elfogyaszt. Mégis őket fenyegeti a kihalás veszélye. Állatok egyenesen az állatkertből. Nem teszünk különbséget a szőrösök és a pikkelyesek között, az is mindegy, hogy a föld alatt vagy a levegőben közlekednek, a zónában helyet kapnak. (Nemcsak szövegben, hanem képben is!)
Nem tagadom, a kutyák mindig is egy kicsit közelebb álltak hozzám, mint a többi állat. Az állatkertekben pedig általában nincs kutya. Minek is? Most azonban egy különleges fajtát láttam, és ennek szívből tudok örülni. Európában ugyanis alig van kert, ahol találkozhatunk az ázsiai vadkutyával. Persze a fővárosi állatkertben sem találkozik velük mindenki, mert a látogatók egy része „Nézd, Vuk!” felkiáltással nyugtázza a vörös szőrű sziklalakókat, és sétál tovább.
Öreg hiba, mert a vadkutyák egészen különleges állatok. A huszonöt kiló alatti ragadozók kategóriájában listavezetők, mindenre rámozdulnak, ami mozog. Falkában vadásznak, nagyobb hatékonysággal, mint az oroszlán vagy a leopárd. A pesti csapat három nőstényből és két hímből áll. A vörös fiúk Moszkvából érkeztek a nyár végén, de arról még nem született döntés, hogy melyikük irányítsa a vadkutyabandát.
A falkavezérnek korlátlan hatalma lesz, ő irányítja a csapatot, rendelkezik a nőstényekkel, neki jutnak a legzsírosabb falatok. Schmuck Andor diszponálhat így a Tisztelet Társasága fölött, bár ott a falka csupa szépkorúból áll, és – remélhetőleg – nem ugyanazt eszik, mint az állatkerti vörösök. A vadkutyák ugyanis hetente két kecskét fogyasztanak el, szőröstül-bőröstül.
Vegetáriánus ragadozókLátogatásom idején már csak néhány cafat és a gondozók által nehezen elérhető helyre tett húsdarab jelezte, hogy nemrég volt etetés, a falka különben kéjesen sütkérezett az ősz fényeiben. Néha egyikük felpattant, és futott egy kört, lelkesen ellenőrizve, megvannak-e még a széttépett kecskedarabok.
A vacsora módszeres széthordása és bespájzolása azért is hasznos, mert néhány látogatónál kiverte a biztosítékot a kecsketetem látványa. Valaki képes volt arra panaszkodni, hogy az állatkertben egyes fajoknak miért szolgálnak fel húst. A
zóna olvasóinak kedvéért a válasz Hanga Zoltántól, az állatkert szóvivőjétől:
„Mert a ragadozók nem ehetnek mákos tésztát.” Logikus megközelítése a dolognak.
A cikk folytatása...
Hozzátenném, hogy a felszolgálásra kerülő kecskék nem élve jutnak el a címzettekhez, és nem akkor, amikor nyitva a kert, így a vadkutyák kifutója nem úgy néz ki, mint egy mészárszék. Ráadásul koplalónapot is beiktattak a dögönyözni való négylábúaknak, mert a természetben sincs mindennap (kecske)kolbászból a kerítés.
RácslámaA Nagyszikla oldalában lévő kifutó lakói abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy igazán kerítés sincsen (mindössze néhány méter a sziklán), így a látogatók rács nélkül érdeklődhetnek a ragadozás iránt. A sors furcsa fintora, hogy a kifutó régebben egy kecskefaj, a pödrött szarvú kecskék otthona volt. Amikor az állatkert igazgatója, Persányi Miklós 1994-ben meghirdette a rácsmentes programot, ennek a Szurdokkifutónak a kerítését szerelték le először. A felesleges rácsozatból pedig egy lámaszobrot csináltatott az állatkert. Azóta ahol lehet, lekerült a rács, a kecskék viszont csak alkalmi vendégek már ebben a kifutóban.
Úgy tűnik, sokáig maradnak viszont a vadkutyák, mert a három lány, két fiú felállástól több kölyköt is remélnek az állatkertben. A dól vagy vörös farkas néven is emlegetett fajtának ugyanis – sürgős segítség nélkül – meg vannak számlálva a napjai. A természetes élőhelye apróra zsugorodott. Az egykor egész Dél-Ázsiában elterjedt állat ma már szinte csak Indiában található meg.
Dólok és a Szabad NépFennmaradásukat az sem segíti, hogy egy átlagos vadkutyacsalád három-négy kölyökkel számolhat csupán, ráadásul az ő etetésük is sok nehézséggel jár. A dólok ugyanis a szarvastól a hüllőkig mindenre vadásznak, a vacsora hajkurászása viszont rettentő macerás feladat. A viszonylag kis testű ragadozó sokszor csak megsebezni tudja a zsákmányt, elejteni nem. Így elkezdődik a sok energiát felemésztő üldözés, s a végén még vissza is kell szállítani az otthoni lyukakban cseperedőknek a húst.
A „vörös kutyákról” egyébként Kipling is megemlékezik, külön fejezet van róluk A dzsungel könyvében.
„Vándorlásai közben Maugli eljutott a Dekkán magas fűvel benőtt síkságának szélére, s látta a félelmet nem ismerő dólokat aludni, játszadozni, vakarózni azokban a kis üregekben és cserjékben, ahol tanyázni szoktak. Lenézte és gyűlölte őket, mert másféle szaguk volt, mint a Szabad Népnek, mert nem barlangokban laktak – legfőképpen pedig mert szőr volt a lábujjaik közt, ő és barátai pedig tiszta lábúak voltak.” De milyen szaga lehet a Szabad Népnek?
* * *
A zoona című sorozat előző része: Majdnem kipusztult, mert elgázolta a traktor
A sorozat aloldala az eddig megjelent cikkekkel
Ha többet, rendszeresebben szeretne tudni rólunk, csatlakozzon a zóna-olvasók iwiw-klubjához!
