szerző: Suhajda Zoltán
2009. március 2. hétfő
olvasási idő 12 perc

Amikor egy-egy előkerült gyerekkel leülök beszélgetni, egyikük sem neheztel azért, hogy a Csellengőkben kerestük őt.

Sosem látott erőkkel kutatott a rendőrség a Budapesten eltűnt francia diáklány, Ophélie után, sőt a hozzátartozók, ismerősök is bekapcsolódtak a keresésébe. Magyarországon több mint 13 ezer ember tűnik el évente. Az esetek többségében előkerülnek ugyan, de sok ügyben máig sok a rejtély. Vajon Farkas Helga elrablója került szabadlábra?

   

Ophélie Bretnacher nevét rövid idő alatt megtanulta az ország, a francia diáklány keresése hatalmas erőkkel zajlott, amire kevés példa akad. A zóna összegyűjtött néhány hasonló és nem kevésbé rejtélyes esetet, olyanokat is, amikor valakiről kilenc év után sem bizonyosodott be, él-e még, vagy meghalt.

Az első magyarországi emberrablás
Az egyik legismertebb eltűnési ügy Farkas Helga esete, már csak azért is, mert az volt az első emberrablás Magyarországon. Farkas Imre gazdag szegedi vállalkozó 18 éves gimnazista lányát 1991. június 27-én Orosháza és Szeged között rabolták el, és 500 ezer márka váltságdíjat követeltek érte, ami akkoriban körülbelül 25 millió forintnak felelt meg. Az emberrablók felvették a kapcsolatot a szülőkkel telefonon, ám a pénz átadása meghiúsult, s az elkövetők többé nem jelentkeztek.

A nyomozás hosszúra nyúlt, a rendőrség ezernél is több tanút hallgatott meg, közben pedig Farkas Helga apja is kutakodott az ügyben. Többen úgy próbáltak meg tőle pénzt kicsikarni, hogy azt állították, látták valahol Helgát. Egy magyar férfi egészen Párizsig vitte a szülőket, de aztán kiderült, hogy még Helga fényképét sem látta – viszont Franciaországban megölt egy embert. Ám hiába a nagy erőkkel folytatott hivatalos, illetve magánnyomozás ellenére – még Uri Geller is kereste Helgát – nem akadtak a lány nyomára.

A fordulópont az volt, amikor 1995-ben Szentes közelében megtalálták a gádorosi Juhász Benedek holttestét. A rendőrség szerint a 26 éves férfi társával, Csapó Józseffel együtt rabolta el Farkas Helgát. Csapó József valószínűleg azért ölte meg Juhászt, mert egy másik emberrablási ügy miatt attól tartott, hogy vádalkut köt a rendőrséggel, és elárulja. Az 1998-ban kezdődött perben Csapó Józsefet nem Farkas Helga elrablása, hanem bűntársa megölése miatt állították bíróság elé.

A tárgyalásokon az derült ki, hogy miután elrabolták a szegedi lányt, egy orosházi garázs szerelőaknájába zárták. Pár nappal később, vélhetően az után, hogy a szülőkkel nem tudtak megegyezni, Csapó megfojtotta a lányt, majd egy erdőbe vitték a holttestet, és elégették. Csapó Józsefet 2000-ben ítélték el, de társának meggyilkolásában nem találták bűnösnek. Mivel 1991-ben a büntető törvénykönyvben nem szerepelt még emberrablás, ezért személyi szabadság megsértéséért és zsarolásért került börtönbe, ahonnan jó magaviselete miatt hat év után szabadult.A cikk folytatása...

Tízezer felett az eltűntek száma
A hivatalos statisztikák szerint az évente eltűnt személyek száma emelkedett ugyan a rendszerváltás óta, amiben közrejátszott, hogy megnyíltak az európai határok, de az emelkedést nem tartja számottevőnek Szőgyényi Zoltán alezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság körözési osztályának vezetője. Pedig 2008-ban 13 536 esetben rendelt el a rendőrség körözést eltűnés miatt, tíz évvel korábban ez szám csak 9604 volt. Némileg derűsebb adat, hogy az eltűntek átlagosan 99,5 százaléka előkerül.

Noha az eltűnt személyek túlnyomó többségét egy hónapon belül megtalálják, vagy maguktól felbukkannak, ahhoz évekre van szükség, hogy a 99 százaléknál is magasabb előkerülési arány teljesüljön. Másképpen fogalmazva: a 2006-ban eltűntek közül már csak 78 embert keresnek (0,55 százalék), 2007-re vonatkozóan ez az arány 2,39, míg 2008-ra 8,14 százalék. Ahogy telik az idő, úgy kerülnek elő az emberek. Jelenleg körülbelül 2200 ember számít eltűntnek, ebből mintegy 900 kiskorú. Ám a 18 éven aluliak általában előkerülnek – évente egy-hét gyereknek nem akadnak a nyomára –, inkább a felnőttekre jellemző, hogy tartósan nyomuk veszik.

Ophélie rejtélyes eltűnését nagy figyelem kísérte, de van még jó néhány érdekes eset.

Az iskolából tartott hazafelé a gyulai kislány
Szathmáry Nikolettet 1998. január 14-én látták utoljára Gyulán. A hétéves kislány fényes nappal ment haza az iskolából, de soha nem ért haza. A rendőrség ez esetben is nagy erőkkel kezdte meg a nyomozást, az ország más részeiből is érkeztek rendőrök a Békés megyei városba, több száz tanút meghallgattak, még Mancs, az ismert keresőkutya is nyomok után kutatott, és hárommillió forint nyomravezetői díjat ajánlottak föl, de a kutatás nem hozott eredményt.

A kislány földi maradványait eltűnése után három évvel, 2001 februárjában találták meg Gyulán, az Élővíz-csatorna melletti nádasban egy zsákban. A DNS-vizsgálat minden kétséget kizáróan bizonyította, hogy Szathmáry Nikolett maradványait találták meg. A rendőrség többször újraindította a nyomozást, a feltételezések szerint Niki gyilkosa valószínűleg gyulai volt, és valahogyan magával csalta a kislányt.

Eltűnésnek álcázták a szülők, de a kutyák tépték szét a gyereket
Takács Dominik nevét akkor ismerte meg az ország, amikor az édesanyja beszámolt a kétéves fiú rejtélyes eltűnéséről. Azt állította, hogy 2007. augusztus 3-én a Margit-szigeten sétáltak, amikor ő megcsúszott, az esés miatt pár percre elvesztette az eszméletét, és mire magához tért, Dominik már nem volt sehol. A rendőrség másnap estig kereste a kisfiút, átfésülték a Margit-szigetet, a búvárok pedig a Dunát, de nem találták meg a gyereket. Ötmillió forintos nyomravezetői díjat tűztek ki.

Mivel a rendőrség ellentmondásokra lett figyelmes az anya vallomásában, pár nappal később már a szülők házánál, Monorierdőn is keresték Dominikot. Közben előkerült a kisfiú apja, akit több bűncselekmény miatt köröztek. A férfi azt állította, élettársának egyik ismerőse bosszúból rabolta el a gyereket. A keresés során még egy olasz szupermarketben talált fiúról is azt hitték, hogy Dominik. Volt ugyan némi hasonlóság a két gyerek között, ám a Torino melletti fiú nem is beszélt magyarul.

Dominik eltűnése után körülbelül egy hónappal következett be fordulat: az édesanyja megtört, és bevallotta, hogy nem a Margit-szigetről tűnt el a gyerek. Elmondta, hogy a kétéves kisfiú kiment a házból, a család kutyái közé keveredett, és széttépték. Élettársával úgy döntöttek, hogy nem jelentik a halálesetet, a gyermek holttestét monorierdei házuktól másfél-két kilométerre elásták.

Máig nem ért haza Hollandiából
Egy éve nincs hír a tavaly február 5-én eltűnt, akkor 22 éves Nagy Miklósról. A győri fiatalember a hollandiai Hágából indult vissza vonattal Magyarországra, ám nem érkezett meg, és senki sem tudja, hol van, illetve mi történt vele. Az egyik nyom, hogy iratait, bankkártyáját és pénztárcáját megtalálták egy bécsi postaládában. A rendőrség elkezdte keresni Miklóst, a család pedig magánnyomozót fogadott, felvették a kapcsolatot a német és az osztrák vasúttal, de senki sem tudott információt adni.

Több hónap eltelte után, 2008 júniusában egy román fiú jelentkezett, és azt állította, hogy márciusban kapott egy SMS-t Miklóstól, és telefonon is beszélt vele. A győri fiú azt kérte, találkozzanak a bukaresti pályaudvaron, de a találkozó elmaradt. A magyar ügyészség alapos gyanú hiányában elutasította a bűnügyi nyomozás elindítását, és ugyanez történt Hollandiában is. Noha a család külön honlapot is indított Miki megtalálására, a fiú továbbra sem került elő.

Kilenc év után ugyanúgy várja a gyerekszoba
A 11 éves Till Tamás 2000. május 20-án, éppen a gyereknapon indult lovagolni szülei bajai lakásából a négy-öt kilométerre lévő vadasparkba. Azt ígérte, néhány órán belül hazaér, de nem így történt. A rendőrök és a család a környék szinte minden négyzetcentiméterét átfésülték, de nem találtak semmilyen használható nyomot. A kerékpárjára csak néhány hónap múlva bukkantak rá a lovas tanyára vezető út közelében, egy hétvégi telken, de hiába vizsgálta meg szakértő a biciklit, a rejtélyes eltűnésben nem segített.

A gyerek eltűnése után másfél évvel, 2001 októberében aztán rendőrök kutatták át az egyik bajai szeméttelepet. Azt gyanították, hogy a Till család egyik rossz körülmények között élő, elmeorvos által többször kezelt rokonának, Sz. Jánosnak köze lehet a fiú eltűnéséhez. Az ugyanis bebizonyosodott, hogy a férfi megölte 38 éves barátnőjét, halála után közösült vele, majd egy barátjával elásta a holttestet. Sz. János eleinte tagadta, hogy bármi köze lenne Till Tamás eltűnéséhez, de később azt vallotta, hogy erőszakkal bevitte a fiút a házába, fajtalankodott vele, majd megölte, és a szeméttelepen elásta a holttestét.

A rendőrök azonban hiába forgatták át a szeméttelepet, nem akadtak a holttestre. Sz. János pedig néhány héttel később visszavonta vallomását. A holttest máig nem került elő, így Sz. János csak barátnője meggyilkolásáért került börtönbe. Sokan azt sem tartják kizártnak, hogy Tamást külföldre vitték. Kilenc év elteltével a szobája ugyanúgy várja a fiút, ahogy 2000-ben otthagyta.

A családi összetartás és a beszélgetés a legjobb módszer
A magyarországi eltűnések egyvalamiben közösek: hiába vannak pontos adatok a keresett személyek számáról, a rendőrség semmit sem tud az okokról. „Ha családi perpatvar van a háttérben, akár érzelmi vagy vagyoni ügyről van szó, esetleg a férj tilosban jár, és néhány napig nem ad életjelt magáról, arról nem szívesen beszélnek, pláne nem a rendőrségnek” – mondta Szőgyényi Zoltán. A gyerekeknél jogszabály kötelezi ugyan a rendőröket arra, ha előkerült a csellengő, akkor megkérdezzék tőle, elkövetett-e valamilyen bűncselekményt, vagy mások őellene, de ilyenkor szinte bármit mondhatnak.

Az okokról Incze Zsuzsát, a Csellengők szerkesztő-műsorvezetőjét kérdeztük, mivel a tévéműsor 1994 óta próbál segíteni az eltűnt személyek felkutatásában. Incze Zsuzsa szerint az egyre nagyobb számú eltűnések hátterében – sok más jelenség mellett – az húzódik meg, hogy a rendszerváltással megszűnt korlátokkal nem nagyon tudott mit kezdeni a társadalom. A gyökeres változást tovább erősítette Magyarország uniós csatlakozása, illetve belépésünk a schengeni övezetbe, amellyel sokkal egyszerűbbé vált a lányok exportja, prostitúciója.

A riporternő szerint túlságosan szabadosak lettünk, amihez hozzáadódott a rohanó életvitel, a munkanélküliség, illetve az internet okozta robbanás. „A gyerekek nem látják az internettel járó veszélyeket, a szülők pedig hozzá sem férnek igazán a világhálóhoz, azt sem tudják, kivel áll kapcsolatban a gyerekük” – mondta a zónának Incze Zsuzsa. Igaz, szerinte a magyarországi média is ludas abban, hogy nem az értékek, a szeretet, az odafigyelés vagy a család van a középpontjában. „A neveléssel lehet valamelyest enyhíteni ezeket a hatásokat, de a média többnyire a család ellen hat – mondta a műsorvezető. – Hiába próbál valaki jó szülő lenni, ha a gyereke kilép az utcára, ömlik felé a mocsok.”

Incze Zsuzsa fontosnak tartja, hogy az őt megkereső szülőket alázattal kezelje, nem pedig méltóságuktól megfosztott bohócokként ugráltassa. Szerinte a médiának nem az a dolga, hogy élve boncolja civil szereplőit, sokkal inkább kezet kell nyújtania nekik. Nem idegenítheti el a szülőt és a gyereket egymástól, ellenkezőleg: egyengetnie kell az utat a szétszéledt családtagok között.

Persze hiába ténykedik a rendőrség, a különböző szervezetek vagy a műsor az eltűntek felkutatása érdekében, a szülők és hozzátartozók legtöbbször úgy érzik, a környezetük semmit sem csinál. Ez együtt jár az eltűnés okozta sokkal. Az igazi okokkal pedig nehéz szembenézni. Erről Incze Zsuzsa azt mondta, a gyerekek gyakran érzik úgy, hogy nem kapnak elég figyelmet, még ha ez az érzés nem is körvonalazódik bennük tudatosan. Miután elmentek otthonról, a szülők aggódása, a lázas keresésük mindenképpen a figyelem középpontjába helyezi őket, és sokuknak már ez is elég: bizonyságot kapnak arról, hogy fontosak a családnak, és hogy szeretik őket. „Amikor egy-egy előkerült gyerekkel leülök beszélgetni – folytatta a műsorvezető –, egyikük sem neheztel azért, hogy a Csellengőkben kerestük őt.”

Többségük rövid időn belül előkerül ugyan, kérdés, mi történik az első gyors összeborulás után. Megváltozik a szülők és a gyerek viszonya, vagy minden marad a régiben? A műsorvezető szerint az a baj, hogy a gyerekek és a felnőttek nem tanultak meg egymással beszélgetni. A műsornak egyik legfőbb célja az, hogy egy-egy ilyen sokkoló helyzet bemutatása után a felnőttek ismerjék fel gyermekeik e roppant egyszerű igényét, és mások példájából okuljanak.