szerző: Munkácsy Márton
2009. április 11. szombat
olvasási idő 3 perc

Egyetlen közbeszerzést nem írnak ki oly pongyolán, mint ahogyan a koronás galamb verdes. Szerencsétlen pára nem az állatkertben lustult el.

Színes kavalkád fogadja a látogatókat a Fővárosi Állat- és Növénykert Xantus-házában. Fel-alá röpködő papagájok, a falakon korzózó mókusok, az ember csak kapkodja a fejét. A középső teremben viszont a csendes búslakodás a jellemző. Ritka az a látogató, aki jókedvűen lép ki onnan, ott található ugyanis a mai magyar politikát szimbolizáló állat.

   

Képzeljenek el egy búsképű madarat, aki egy keresztgerendán üldögél és egyetlen feladata az – ezt is magának szabta –, hogy guanóhegyet építsen az emberek útjába. Akinek erről a munkáról nem a legutóbb újrázó kormánykoalíció jut az eszébe, annak eláruljuk, hogy a kék madár tollai között pirosak is ékeskednek, háta ibolyakék, koronája pedig, mint megannyi szegfű a hajba tűzve.

Már várnánk tőle az Internacionálét vagy egy rövid repülést, de amit a madár a szárnyaival végez, az több, mint gyalázatos. Egyetlen közbeszerzést nem írnak ki oly pongyolán, mint ahogyan sorozatunk főszereplője, a pompás koronás galamb verdes. Szerencsétlen pára nem az állatkertben lustult el. Természetes élőhelyén, Új-Guinea szigetén sem rajtuk gyakorol a helyi légvédelem, a koronás galambok ugyanis alig tudnak repülni. Maradnak inkább talaj közelében és ott próbálnak valamit felcsipegetni.

Begytej
Az igazán komoly falatok persze ritkán hullanak a lombkoronák alá, ezért a koronás galambnak – legyen akármilyen pompás – be kell érnie a fáról pottyant gyümölcsökkel, magvakkal, vagy – jobb híján – lelegelhetik a bokrok bogyóit. Aki így él, annak nem kell már szociális megszorítás. Családi pótlékot sem kap, de az utódgondozása mégis megoldott. Más madarakkal ellentétben ők nem öklendezik fel a táplálékot, hanem a begy- és toroktájékukon termelődő begytejjel lakatják jól a fiókáikat.

Látványnak mondjuk ez sem lehet vonzóbb, mint az öklendezéses módszer, pláne, hogy a gondozásra váró csöppségek csupaszon jönnek a világra, így a gyakorlatban egy hetvenöt centi magas kék madár juttat begytejet a tollmentes kismadarakba. Talán nem véletlen, hogy a koronás galambok a szaporodási időszakban mély, tompa hangot hallatnak, felkészítendő környezetüket a látványra.

Fészek – 50 évre
Jó hír, hogy a tojók a párzás után sem maradnak magukra, a tojás megtojásához vezető úton ugyanis a párok násztáncot járnak, majd az új-guineai fészekrakó program keretében együtt építik a lombok közé az ágakból, gallyakból álló lakhelyüket. A sok készülődés ellenére a koronás galamb óvatos duhaj, így a tojó csak egyetlen tojást rak, melyet párjával felváltva huszonnyolc nap alatt költ ki. Fiókájukat közösen gondozzák, hogy aztán a „kellő” repülési ismeret birtokában a fiatal madár alig egy hónap után elhagyja a fészket, igaz, szülei még további egy hónapig etetik.A cikk folytatása...

Csoda, hogy a földre hulló élelmiszerek és a totális repülésképtelenség ellenére a pompás – vagy más néven nyugati – koronás galamb a galambok között is sokáig él, egyes ibolyakék matuzsálemek ugyanis a fél évszázados kort is megérik. Persze nem mindegyikük, a faj ugyanis a sebezhető besorolást kapta, köszönhetően, hogy Új-Guinea egyik kedvenc sportja lett az erdőirtás, a másik pedig a galamblövészet a lusta madarakra. Aki nem lövi le, az hazaviszi a pulykaméretű szárnyast. A galambtartásban ugyan nincs semmi rendkívüli, de a koronás jószágok nem is hasonlítanak egy igazi galambra. A Wikipédia szócikke ki is emeli, hogy a galambféléken belül külön anatómiai érdekességük, hogy nincs sem epehólyagjuk, sem faggyúmirigyük. Farktollaik száma mindig tizenhat. Csüdjük pikkelyezettsége is különös, távolról pettyezettnek látszik. Olyan, mintha egy külön titkos társaság lenne a galambok között, egy kövérkés, kék-vörös madár, aki nem tesz semmit, csak tojik az alatta elhaladók fejére.



A zoona című sorozat előző része: Sün parancsnok és az állatmentő hadművelet
A sorozat aloldala az eddig megjelent cikkekkel