szerző: Szombathy Pál
2009. április 16. csütörtök
olvasási idő 10 perc

Polgármesterségből, önkormányzati képviselőségből szépen meg lehet gazdagodni – néhány példát mostanában rács mögött látni. A zóna igyekezett utánajárni a tendenciáknak, trükköknek: hogyan szedhető ki a pénz és mennyi nyerhető ki? Kifacsart közelálló vállalkozó, bejáratos holdudvarnok, bonyolító tanácsadó mesél a kenőpénzverde jól jövedelmező mindennapjairól.

   

„A korrupciót iszonyúan egyszerű megszüntetni: de ahhoz becsületes emberek kellenek”
(H., igazából nem is tudom, micsoda: de benne volt az okosságokban)

Tanmese, ami igaz
Áll egy patinás, ám lepusztult ház, mondjuk egy budapesti belvárosi kerület frekventált utcájában. Felvetődik a kerületet irányító pártokban, hogy eladják az épületet, vagyis privatizálják. Helyén, meglehet, új társasház épülne, netán irodaház. Botrány tör ki, nem is kicsi. Civil szervezetek, városvédők tiltakoznak a sunyi adásvételi szándék, a tervezett pusztítás miatt. A kerületi önkormányzat ellenzéki pártjai szintén őrjöngenek, elfogadhatatlannak nevezve az ingatlan elkótyavetyélését. Áll a bál, patthelyzet, elhúzódó tiltakozások, médiaérdeklődés, hatalmon lévők és ellenzék háborúja. Ismerős, ugye?

Történetünk ezen pontján a sorok szerzője véletlenül összefut egy régi ismerősével, akit ezer éve nem látott. Illető régebben feltünt a politika környékén, tanácsadóként, ilyesmik. Ma vállalkozó, kiábrándult a közéletből, pártokból, pártjából. A fenti sztori is szóba kerül köztünk mint kurrens belpolitikai téma azokban a napokban. Emberem csak legyint és elmeséli, mi történt, mi fog történni:

– Amit most látunk, az egy szokásos vita, ezernyi van ilyenből ma Magyarországon az önkormányzatokban, a politika körül. Az ingatlan hasznosítása láthatóan nem tartozik a ciklus elején kialkudott rögzített elosztású ügyek közé. Tiszta sor: még nincs megállapodás, ez egy folyó ügy. Ezért a nagy ordibálás, hőzöngés, szembenállás. Várj csak néhány hetet, figyeld csak meg: ha alábbhagy a hőbörgés, a szembenállás, akkor megállapodtak szépen csendben, s vége lesz a csörömpölésnek.

Megfogadtam a tanácsát, vártam és figyeltem: másfél hét múlva a szembenálló pártok az önkormányzat ülésén együttesen, teljes összefogással megszavazták az épület – eladását. Tipikus eset, kacsintott ismerősöm néhány hónap múlva, mikor újra találkoztunk: megegyeztek az elosztási arányokban, kit mennyi illet az eladásból, úgyhogy szent a béke, a civil városvédők meg csak lestek tovább egy darabig. Magyarország, a szívedben. Ingatlan, az meg a zsebükben. A cikk folytatása...

„Életemben már kábé 250 milliót adtam ügymenetek megolajozására, közvetítőként”
(Z., középvállalkozó, volt tanácsadó)

Ki működtet itt kit?
Ebben az írásban azt próbálom meg felvázolni, hogyan lop a magyar politikus. Közelebbről: miképpen szedik ki a közpénzeket a magyar képviselők és tettestársaik az önkormányzatokból, a pártfinanszírozás ezen leghétköznapibb, leggyakoribb terepéből. Terepgyakorlatok következnek tehát, melyeket széles körben ismer és alkalmaz a beavatottak nem is oly kicsiny társasága.

Az alább leírt eseteket és módszereket olyan forrásaim ismertették, akik bent ültek önkormányzati testületben, vagy éppen a vállalkozói oldalról álltak kapcsolatba kijáró emberekkel, akik politikusokon keresztül intézték el az üzleteket. Volt beszélgetőtársaim között „bonyolító” is, aki vezető politikus nevében járt el, s szedett sápot. Mindannyiukban közös: ma már valamilyen okból, de távolabbról figyelik az eseményeket, az intézményes lopások hálózatát. Az ok általában a kiégettség, a csalódás, a csömör – de némelyiküknél a kiszorítottság, a félretettség érzése és rideg ténye hozta az együttműködési készséget, vagyis a mesélőkedvet.

Nem nevekről lesz szó és pikáns sztorikról, illetve de, talán mégis, csak másképp: megpróbáljuk itt felrajzolni, magyarázni a mechanizmust, ami ma Magyarországon az önkormányzatokat, a politikusokat, a politikát működteti. Igen, így: merthogy régóta nem ők működtetik a dolgokat, hanem azok őket. Ezért kerülnek a rendszerbe csakis a megfelelő emberek és ezért is kerülnek ki a rendszerből az oda nem valók.

„Ezeknek az embereknek, ennek a rétegnek az a meggyőződése: azért tudják ellopni a közpénzeket, mert olyan okosak. Tehát csak a hülyék nem lopnak – mármint szerintük”
(A., volt önkormányzati képviselő)

A Nagy Ember és a Pajzs
Nézzük tehát, hogyan vándorol a pénz a politikába és ezzel szoros összefüggésben a politikából élők magánzsebeibe. Esetek, modellek, gyakorlatok, szokások következnek, tipikus pénzbányászat a magyar politikában.

Először is: igazi, profi, komoly politikus sohasem tárgyal személyesen senkivel sem pénzről. (Az ilyen meglepően nyílt és mohó balekokról néha hallunk a hírekben: mostanában fővárosi kerületekből és vidéki nagyvárosból, kis falvakból egyaránt. Ők szokták előzetesben végezni). A körültekintő, vagyis profi vezetőnek mindig van egy embere – lehet az illető az önkormányzaton belül, akár frakciótársa, de lehet a testületen kívül is, afféle tanácsadó, metálszürke eminenciás, mondjuk egy ügyvéd, de nem feltétlenül az: lehet egykori villanyszerelő is, szoros kapcsolásban.

Ő a Pajzs. Vele kell mindent megtárgyalni, ő a közvetítő. „Ha beborulna a bolt, ő viszi a balhét” – magyarázza efféle ügyekben korábban eljáró informátorunk. Persze a Pajzs is igénybe vesz további bizalmasokat (cégeket, ügyvédi irodákat mondjuk), amelyeken keresztül beérkeznek a pénzek, ezek forrásairól is szót ejtünk mindjárt. De előtte még a hogyan vágjunk bele-kérdése jön.

A kulcskifejezés, megfelelő emberekkel beszélgetve: van egy problémám! Nagyon kényes és fontos számomra, tehát sokat megérne nekem, hogy megoldódjon...A felhívás tehát elhangzott a bajban lévő vállalkozó vagy az engedélyre vágyó befektető szájából. Ezt még akár a Nagy Embernek is el lehet panaszolni, sőt: sok helyütt éppen neki a legcélszerűbb. Ha megnyugtató választ várunk is, profinál be kell érnünk a semmitmondó „utánanézünk” -formulával.

De nincs ok az ijedtségre, ügyünk valószínűleg sínre került, a felvételi munkalap ezzel a kurta válasszal le lett fektetve. Néhány nap telik el általában az ügymenetet jól ismerő beszélgetőtársaink szerint, s valaki jelentkezik, általában telefonál. Az illető a Pajzs, illetve valamelyik segítője, aki jelzi, hallott az ügyünkről, a problémáról, amit el kéne simítani. És biztatni fog: valószínűleg van megoldás. Ehhez azonban találkozni kell. Vele.


„Az a mondás, hogy egy nagyvárosi vagy komolyabb kerületi polgármester évi 1 milliárdot simán el tud tenni”
(H., a klasszikus közvetítő)

Ingatlan, engedély, üzlethelyiség
A helyzetet jól ismerők szerint 2006 előtt az önkormányzatokban jórészt inkább helyben gazdagodtak a benne élő olyanok, de azóta sokkal inkább odafigyelnek a pártközpontokban is az onnan kinyerhető bevételekre. Ebben a két nagy párt közül az egyik korábban eszmélt központosításilag, de ma már a másik sem marad le mögötte.  Bizonyos üzletágakat igyekszenek központi irányítás alá vonni: ilyen például a közterületi média, a helyi média reklámbevételei, az egészségügyi intézmények beszerzései, szakértői megbízásai. A legtöbb pénzt manapság helyi szinten (persze egyesítve az egyszínű erőket mindenhol) az egészségügyből lehet kiszedni – vélik a játszmák ismerői.
Út, infrastruktúra? Kevés van belőlük helyi hatáskörben – kapom a választ.

Az idézetben megjelölt évi milliárd persze nem mind polgármester zsebébe kerül – abból tovább kell osztani jó néhány további szereplőnek és harcostársnak. Ők is képbe jönnek nemsokára, de előbb csináljunk költségvetést – mármint nézzük át a pénzkinyerő lelőhelyeket! Íme, egy lehetséges és általános lista:

– Vannak a vagyontárgyak. Lehetnek ipari részek, ahol majd gazdasági tevékenység indul be, lehetnek nagy fejleszthető területek, ahol szintén. A városok, kerületek belsejében pedig ott vannak az eladható paloták, felújítandó épületek, meg a lebontandók, helyükön értékes építési telekkel. És nagyon ne feledkezzünk meg a kiadható üzlethelyiségek tömkelegéről sem.
– Az ipari terület, meg az ingatlan egyszerű ügy: alacsonyra kell értékelni az árát és eladni.  Ehhez csak baráti értékbecslő cég kell – látjuk az utóbbi hónapokban, hogy az üzletben van csak igazán barátság – mármint ilyen tipusú.
– Az üzlethelyiségek kiadása a frekventáltabb nagyvárosok szívében, illetve a belső fővárosi kerületekben az igazán jó üzlet. „Folyamatosan kiadott üzletek bérleti díjaiból a legmenőbb helyeken havi 100 milliós nagyságrendű fix bevétel lehetséges” – mondja az ilyen bérleti ügyekben korábban többször eljáró forrásunk. Hozzáteszi, hogy csak a szerződéskötéskor kell egy összegben fizetni, de ebből tényleg lehet havi 100. „Ha már bent vagy és nem akarsz semmit, akkor nem kérnek pézt, csak ha akarsz”.

– Nagy pénzek akaszthatóak még különféle engedélyek kiadásából: telkek átminősítése, működési engedélyek kiadása. És ott vannak még a különféle önkormányzati beszerzések is.
– Előszeretettel élnek egyes elöljárók a lakásbérlet odaítélés jogával. (A most előzetesben lévő VII. kerületi polgármestert többek közt ezzel gyanúsítják: kiutalások rokonoknak, barátoknak, akik aztán jó áron meg is vették az ingatlanokat). Ezekben az esetekben azontúl, hogy kegyként működik a rendszer, áron alul átjátszható a portéka. És ugye jobb olcsón segíteni, mint piaci áron, nem?

És mi történik ezekkel a bevételekkel? Hogyan és hova oszlanak el? Erre vannak jól működő metódusok, amelyek akár évekre is szólhatnak. Embereink szerint általában a testületekben a választások után összeül a két oldal fővezére szárnysegédjeikkel és kemény tárgyalásokon megegyeznek a ciklus közben élő arányokról (60:40; 70:30 – ki milyen erős éppen). Meghatározzák azokat a területek is (üzlethelyiség-bérletek pl.), amelyek beletartoznak majd a havi fix  felosztású ügymenetbe. A kívül esők lesznek a nyitott ügyek, amelyekben egyenként kell lejátszani a meccseket – írásunk elején a példa éppen erről szólt, amikor még a felszínen politikai vita van, hogy aztán megszülessen a mélyben a gazdasági konszenzus. Kerek így? Majdnem.

Akkor innen folytatjuk, méghozzá további trükkökkel, meg azzal, merre halad el a pénze egy üzlet bérlőjének, amíg néhány politikus zsebébe jut; miért van két ár, hogyan kerülnek családtagok ezekbe a játszmákba; továbbá bemutatunk egy tipikus mértékű gyarapodást és szót ejtünk a bizniszben részt vevő önkormányzati politikusok tarifáiról is.

folyt. köv.