Két férfi különös és megindító barátsága – Morgan Freeman és Jack Nicholson remek alakításával
szerző: F. Tóth Benedek
2008. április 8. kedd
olvasási idő 2 perc

Fórum Nyomtatás Elküld
Bőre színe olyan volt, akár a vizes pergamen: mintha olajjal kenték volna, pedig – ahogyan később mondta – csak az élet küzdi ki magát belőle, életének vize illan el.
A mindennapi betevő egy napi ajánló, amely kedvet csinál egy-egy könyvhöz, tárlathoz, filmhez, étteremhez, vagy bármihez, amely talán nem is annyira mindennapi. Ezúttal F. Tóth Benedek ajánl figyelmükbe egy filmet, a Bakancslistát.
   

Mikulás előtt pár nappal kerültem kórházba, sok-sok éve már. Az orvosok sem tudták, miért vagyok annyira gyönge, hogy járni sem tudok, fektettek hát naphosszat, adagolták az infúziót, én pedig tettem a dolgomat: feküdtem, aludtam és aludtam.
December 5-ére tértem annyira magamhoz, hogy felültem az ágyban. A mellettem lévőn egy idős ember feküdt. Szemöldöke bozontos volt, ez tűnt fel először. Lassúkat pislogott alatta az öreg, s mindahányszor lehunyta a szemét, megrándult az arcán egy izom. Bőre színe olyan volt, akár a vizes pergamen: mintha olajjal kenték volna, pedig – ahogyan később mondta – csak az élet küzdi ki magát belőle, életének vize illan el.
– Örülök, hogy magához tért, fiatalember! – szólalt meg hirtelen, anélkül hogy oldalra pillantott volna.
Összerezzentem.
– Aludtam csak...
– Persze, persze – fordította oldalra a fejét az öreg. – Hamarosan hazamehet, meglátja.
Ebben bíztam én is.
– És maga? – próbálkoztam egy esetlen kérdéssel.
Elmosolyodott.
– Én is indulok hamarosan.
Úgy mondta ezt, hogy a borzongást ma is érzem a tarkómon.
Legutóbb éppen a Bakancslista című film vetítése alatt. Pedig nem a legjobb film, számos dramaturgiai hibája van, mégis, a két remek színész, Jack Nicholson és Morgan Freeman olyan nekem a vásznon, mint az öreg a kórházi ágyon. Két haldokló találkozásáról és barátságáról szól film. Drámai, emberi, elgondolkoztató.
Az öreg és a köztem egy nap alatt szövődő barátságot juttatta az eszembe, amely huszonöt évvel ezelőtt kötettett. Egyetlen napunk volt mindössze, több nem adatott, december hatodikán hajnalban az öreg elment. Utolsó napjának, és életének történetét, amit velem megosztott egyszer majd megírom. Most, hogy láttam a filmet, a Bakancslistát, biztosan...


Bakancslista
amerikai filmdráma, 97 perc
rendező: Rob Reiner
szereplők: Jack Nicholson, Morgan Freeman
HIRDETÉS

Szóljon hozzá a cikkhez! Hozzászólni regisztráció és belépés után lehet.

HIRDETÉS


Hírek

Hírek
  
Kérjük, töltse ki ezt az űrlapot, majd kattintson a "TOVÁBB" gombra. A megadott email-címre küldünk egy üzenetet, melyben lévő hivatkozásra kattintva véglegesítheti regisztrációját.

Miért érdemes regisztrálni?
Mert akkor tagja lehet a Zóna.hu gyarapodó közösségének. Hamarosan hozzászólhat cikkekhez, javasolhat, véleményezhet, elmélyülhet az archívumunkban, és dinamikusan fejlődő oldalunk bővülő többletszolgáltatásainak is csak így lehet részese.
Tartson velünk!
Felhasználónév:
E-mail cím:
Jelszó:
Jelszó még egyszer:

  
Kérjük, töltse ki ezt az űrlapot, majd kattintson a "KÜLDÉS" gombra.
A megadott email-címre küldünk egy cikkajánló üzenetet, melyben az Ön ajánló üzenete mellett a cikkre mutató linket is feltüntetjük, ezzel is megkönnyítve ismerősének a bejutást a zónába.

Tárgy:Bakancslista, avagy ahogyan az élet vize elillan
A címzett neve:
A címzett e-mail címe:
Az Ön neve:
Megjegyzés: