December 5-ére tértem annyira magamhoz, hogy felültem az ágyban. A mellettem lévőn egy idős ember feküdt. Szemöldöke bozontos volt, ez tűnt fel először. Lassúkat pislogott alatta az öreg, s mindahányszor lehunyta a szemét, megrándult az arcán egy izom. Bőre színe olyan volt, akár a vizes pergamen: mintha olajjal kenték volna, pedig – ahogyan később mondta – csak az élet küzdi ki magát belőle, életének vize illan el.
– Örülök, hogy magához tért, fiatalember! – szólalt meg hirtelen, anélkül hogy oldalra pillantott volna.
Összerezzentem.
– Aludtam csak...
– Persze, persze – fordította oldalra a fejét az öreg. – Hamarosan hazamehet, meglátja.
Ebben bíztam én is.
– És maga? – próbálkoztam egy esetlen kérdéssel.
Elmosolyodott.
– Én is indulok hamarosan.
Úgy mondta ezt, hogy a borzongást ma is érzem a tarkómon.
Legutóbb éppen a Bakancslista című film vetítése alatt. Pedig nem a legjobb film, számos dramaturgiai hibája van, mégis, a két remek színész, Jack Nicholson és Morgan Freeman olyan nekem a vásznon, mint az öreg a kórházi ágyon. Két haldokló találkozásáról és barátságáról szól film. Drámai, emberi, elgondolkoztató.
Az öreg és a köztem egy nap alatt szövődő barátságot juttatta az eszembe, amely huszonöt évvel ezelőtt kötettett. Egyetlen napunk volt mindössze, több nem adatott, december hatodikán hajnalban az öreg elment. Utolsó napjának, és életének történetét, amit velem megosztott egyszer majd megírom. Most, hogy láttam a filmet, a Bakancslistát, biztosan...
Bakancslista
amerikai filmdráma, 97 perc
rendező: Rob Reiner
szereplők: Jack Nicholson, Morgan Freeman
HIRDETÉS
