Érdekes emélet, miszerint a bálna legközelebbi rokona a víziló, de olyan gazdag a Föld állatkertje, hogy ezen csodálkozni sem érdemes. Az evolúció menetét nyomon követni amúgy sem könnyű, ebben viszont segítségünkre lehet Richard Dawkins könyve, Az Ős meséje. Ezt ajánlja ma a mindennapi betevőben Dóra Melinda Tünde.
Igazából sosem érdekelt az evolúció. Már biológiaórán sem nagyon izgatott, hogy milyen állatból lettünk, mi és a többi állatok, és ki kihez tartozik az absztrakt ágrajzon, amelyen törzsek, családok, nemzetségek és egyéb rendezőelvek vannak. Értem én, hogy tudósok képesek vérre menő vitákba bonyolódni, de én speciel nem szeretem az öncélú rendszerezgetést.
Aztán egy nyáron valahogy a kezembe keveredett Richard Dawkins brit biológus körülbelül öt centi vastag könyve az evolúcióról, Az Ős meséje. Sokáig nézegettem, hogy biztos el akarom-e én ezt olvasni, pláne hogy lapozgatás közben egyfolytában riasztó ágrajzokba botlottam.
Végül rászántam magam, és életem egyik legjobb könyvdöntése volt. Na persze továbbra sem érdekel igazán, hogy melyik állatot melyik tudós melyik fajcsoportba sorolja be, a rokonság fokáról úgyis eléggé megfellebbezhetetlenül döntenek a DNS-elemzések. De éppen az a jó benne, hogy Dawkins sem ragad le ennél.
Pedig lehetne, hiszen gyakorlatilag törzsről törzsre halad vissza az időben az élet keletkezése felé. Elindul az embertől, s a – jelenleg sokat változó kutatási terület legfrissebb adatait összegyűjtve – elmeséli, mi volt előtte. Azt nézi, hogy a mi kis águnk a fajok nagy ágrajzában mikor találkozik más ágakkal, mikor lehetett nagyjából közös ősünk a különböző nagy fajcsoportokkal. Hiszen valahol a sok millió év ködében szinte biztos, hogy mindannyian – az emberektől a baktériumokon át a növényekig – ugyanattól az élőlénytől származunk.
Ebben is bőven vannak érdekességek. Tudta ön, hogy az ember például közelebbi rokonságban van a halakkal, mint a cápák? És hogy a bálnák őse a parton élt, nagyjából, mint a víziló, csak aztán valami miatt a vizet választotta életteréül? (Barátaimtól ezúton is elnézést kérek, hogy heteken át ilyen kérdésekkel szórakoztattam őket.)
A cikk folytatása...
A fajok ágrajza szerencsére csak egy keret, amelyre Dawkins felfűzi rövidebb-hosszabb történeteit arról, miként működik az evolúció. Az Ős meséje cím nem véletlenül emlékeztet a középkori Canterbury mesékre: az ágrajz minden csomópontján keres két lényt, amely azon a csomóponton releváns, és van valamilyen érdekes tanulsága a létezésének. Na ezekért a történetekért érdemes átrágni magunkat az 528 oldalon és a lábjegyzeteken.
Pontosabban, nem kell rágni: ha az ember túljut az első néhány magyarázó oldalon, fel sem fog tűnni, hogy többet tanul az élővilág működéséről, mint a gimnázium és az általános iskola összes biológiaóráján együttesen. Nem mondom, hogy könnyű olvasmány, mert oda kell rá figyelni rendesen, de nulla természettudományos alapképzettséggel is felfogható minden egyes sora, és eközben szórakoztató is.
A kacsacsőrű emlős történetében például így ír: „
Felfedezésekor olyan bizarrnak tűnt, hogy amikor egy példányát beküldték a múzeumba, azt gondolták, hogy ugratás: emlős- és kacsarészek összevarrva. Mások azon tűnődtek, hogy Istennek rossz napja volt, amikor megteremtette a kacsacsőrű emlőst. Néhány ottfelejtett alkatrészt talált a műhely padlóján, és úgy határozott, inkább összerakja, semmit kidobja őket. Némely zoológus (mivel nem tréfálnak) ennél ármányosabban »primitívként« írja le a tojásrakó emlősöket, mintha a primitívként elüldögélés holmi teljes életmód volna.”
Később elmagyarázza, hogy az emlős kacsacsőre csak külsejében hasonlít a kacsa csőrére, s valójában olyan funkciót tölt be az állat életében, mint az embernél a kéz. Csak éppen agykapacitását nagyjából leköti a csőrből érkező ingerek feldolgozása, utóbbiakból nincs kevés. A kacsacsőr egy jól fejlett radar valójában: a csőr felületén 40 000 elektromos szenzorsejt van, s körülbelül másfélszer ennyi nyomásérzékelő sejt. A kettővel együtt részletes 3D-képet tud alkotni a víz alatti világról és a potenciális zsákmányok hollétéről az iszapban. És ezután következik egy lebilincselő eszmefuttatás arról, hol fordul még elő az elektromos áram használata az állatvilágban. Majd egy az élővilág legérzékenyebb bőrfelületéről: a csillagorrú vakond orrnyúlványairól, amelyekkel úgy „lát”, mint mi a szemünkkel, a kacsacsőrű emlős a csőrével, a denevér a fülével.
Azóta is várom, hogy írjon végre újra egy ehhez hasonló könyvet ahelyett, hogy az intelligens tervezésbe vetett hit ellen hadakozna, mint Isteni téveszme című könyvében. Dawkins egyébként teljesen indokolt lovaglása ezen a vesszőparipán nem hoz lázba, biztos, mert Magyarország a legfrissebb kutatások szerint felvilágosultnak számít: az emberek alig egyharmada kérdőjelezi meg az evolúció létét.
Richard Dawkins: Az Ős meséje – Zarándoklat az élet hajnalához
Partvonal Kiadó, 2007
Ár: 9990 Ft
Internetes ár: 7992 Ft
