szerzők: Márk Edina
Fazekas Andrea
2008. május 13. kedd
olvasási idő 11 perc

A társadalom szerepzavarokkal küzd: az uniszexszé váló világban a férfiak nem érzik magukat férfiaknak, a nők nem érzik magukat nőknek.

Lehet-e a legkedveltebb sorozatok főszereplője az embergyűlölő orvos, az extrabrutális zsaru, a végtelenül intrikus ügyvédnő vagy egy hobbi-sorozatgyilkos törvényszéki orvosszakértő? Az újabb amerikai tévésorozatokban igen. És a nép, a néző imádja őket. A zóna magyar médiaszociológusok és egy filmesztéta segítségével eredt a jelenség nyomába.

   

Az életben messze elkerülnénk őket, néhányuk kimondottan a frászt hozná ránk, de minimum alaposan kiakasztanának bennünket. A tévé képernyőjén viszont mágnesként vonzanak epizódról epizódra. Barátainkkal élvezettel vitatjuk meg viselt dolgaikat, sőt időnként még mindennapi döntéseinket is hajlamosak vagyunk az általuk tartott tükrön át szemlélni. Közben persze egy kis szégyenérzettel is kínlódunk, hiszen mégiscsak egy végtelenül bunkó orvosról (Doktor House), egy minden határt átlépő szövetségi ügynökről (24), egy teljesen etikátlan ügyvédnőről (a magyar tévében az idénre várható Damages című ügyvédsorozat) és egy korrupt rendőrről (Kemény zsaruk) van szó. A szabadidejében sorozatban gyilkolászó törvényszéki orvos szakértőről, Dexterről már nem is beszélve.

Magabiztos szociális érzékenység
A manapság futó – többszörösen díjnyertes, magas nézettségű és széles rajongói tábort megmozgató – amerikai tévésorozatok csaknem összes főszereplőjének közös tulajdonsága a szociális érzékenység, a jó modor és a taktikai érzék szinte teljes hiánya. Mi az, ami ezekben a tévés „szociopatákban” annyira vonzza a tévézőket? Miért tesz függővé egy olyan orvos gorombasága, aki csaknem minden betegét vérig sérti, beleértve a haldoklókat is? Miért vágynak az emberek egy olyan zsaru következő bevetését végignézni, aki droggal üzletel, és kollégákat tesz el láb alól?

Talán – a durvaság után – a főhősök második legfeltűnőbb közös tulajdonsága felől érdemes kezdeni a boncolgatást: elképesztő magabiztosság árad belőlük. A témát szintén boncolgató Spiegel Online írása sem véletlenül azt emeli ki, hogy az említett főhősök mindegyike messzemenően profi a szakmájában. Senki sem tesz alaposabban rendet az utcán, mint Vic Mackey, a Kemény zsaruk főhőse, és senki sem manipulálja jobban az esküdtszéket, mint Patty Hewes, a Damages főszereplője.

Ami pedig House doktort illeti, nos, aki már látta, hogyan gyógyít meg egy különlegesen rafinált betegséget, az tudja, hogy ez az ember okosabb, mint a Vészhelyzet teljes csapata együttvéve. „Már nem is egyszerűen profikról beszélhetünk, hanem inkább mágusokról” – mondja Hammer Ferenc szociológus. A House-ban az orvostudomány olyan egzaktnak tűnik, mint a matematika, a valóságban az orvosok nyilván sokkal többször kénytelenek a sötétben tapogatózni.

Nem csoda, ha elbűvölnek bennünket a nyugodt erőt, keménységet, határozottságot képviselő újfajta sorozathősök – magyarázza Antalóczy Tímea médiaszociológus. „Mi, nézők ugyanis rendesen szorongunk, nemcsak itt Kelet-Közép-Európában, hanem a nyugati jóléti társadalmakban is. A jóléti társadalmakban már nem a pénz megszerzése a fő probléma, az elbizonytalanodás inkább érzelmi, miközben Magyarországon az anyagi létbiztonságért is széles rétegek napi küzdelmet folytatnak. Hiányoznak a biztos pontok az életünkből. A ránk zúduló információs özön már feldolgozhatatlan, emiatt állandósul a lemaradástól való félelem. A társadalom szerepzavarokkal küzd: az uniszexszé váló világban a férfiak nem érzik magukat férfiaknak, a nők nem érzik magukat nőknek. Magyarországon ráadásul a hagyományos és a modern családi és tágabb társadalmi szerepek összeütközését napi szinten kell kezelnie sok embernek. Eszközeik viszont sok esetben nincsenek hozzá.”A cikk folytatása...

Sorozathőseink viszont egyáltalán nem bizonytalankodnak. Épp ellenkezőleg: nem sokat teketóriáznak sem szavakban, sem tettekben. Utakat és megoldásokat jelölnek ki a kaotikus világban eligazodni vágyó nézőknek.

Nyers, sallangmentes retorika
Csejk Miklós filmesztéta, -történész komoly aggályokat vet fel. „Iszonyatos rombolást is végeznek ezek a sorozatok bizonyos morális értékek tekintetében. Szinte mindegyik fetisizálja a szakértelmet, de a legnagyobb baj az, hogy az erkölcs fölé helyezi. Ha profi vagy, ha valamiben kiemelkedő tehetséggel bírsz, akkor már mindent megtehetsz, sugallják a sorozatok. Ezek a gondolatok persze megjelennek az életünkben is, átjárták például a politika világát, hogy mást ne mondjak.”

A nézőknek ugyancsak vonzó lehet az olyan figurákban, mint Jack Bauer és Dr. House, hogy egyáltalán nem szépítik a problémákat. Retorikájuk nyers, higgadt, sallangmentes. Azt mondják, ami van. Az egyenesség és az őszinteség különösen üdítőnek hat egy olyan korban, amelyben a hazugság és a szépítgetés mindennapos dologgá vált. „Megszoktuk, hogy sokan próbálnak manipulálni bennünket, a többi között a tévéműsorok, a reklámok, a politikusok – mondja Antalóczy Tímea. – Az újfajta sorozatok nemcsak nem titkolják, de éppenséggel előszeretettel leplezik le a manipulációs technikákat. Kemény párbeszédek hangzanak el kemény témákról, mint például az élet és a halál.”

Ráadásul roppant hiteles, nagyon alaposan felépített figurákról van szó, feltűnően koncentrált figyelem árad tőlük a nézők felé, Doktor House mintha egyenesen hozzánk beszélne. Új trend ez is: egyszemélyes sorozatokról van szó, egy-egy nagyon erős személyiséggel a főszerepben, aki az egész sorozatra rányomja a bélyegét. Antalóczy Tímea szerint a meglazuló emberi kapcsolatok közepette sok nézőnek ezek a markáns főhősök egyfajta apa- vagy barátpótlékot is jelentenek. Nem véletlen, hogy sokszor többet tudnak például Jack Bauerről, mint hús-vér embertársaikról.

Szigorúra vett filmes játék
Csejk Miklós egyáltalán nem szimpatizál új típusú hőseinkkel. Éppen az a gondja velük, ami az egyik fő jellemvonásuk: nyoma sincs bennük az empátiának. „A sorozatok visszatükrözik a kort, amelyben élünk, hiszen lelkünk a piac. A globális késő kapitalizmus világa felemészti a természeti erőforrásokat és a humán tőkét, a társadalom atomjaira töredezett, egyetlen kiút, ha közösséget teremtünk magunknak, és empátiával, vagyis beleérző képességgel fordulunk egymáshoz.” A filmesztéta szerint a mai sorozatokra jellemző, hogy nemcsak magyarázzák, hanem legalizálják is ezt a világot, ahelyett hogy kritizálnák: „Azt sugallják, hogy rendben van, hogy empátia nélküli főnökök irányítanak a munkahelyeken, és az is, hogy a közlekedési dugókban minimálisan se legyünk tekintettel egymásra. Nézetem szerint botrányosan megalkuvók ezek a sorozatok.”

Hammer Ferenc szociológus szerint azonban nem eszik olyan forrón a kását. „Ez egy játék. Persze hogy House bunkó, de keresztes lovag is, szembe megy az illemmel, a szabályokkal, olykor a józan ésszel is, ám mindezt egy nagyobb cél érdekében teszi.” Konkrétan azért, hogy életeket mentsen. Ebben a terrorelhárító Jack Bauer is profi, neki ráadásul minden évadban milliók köszönhetik az életüket, miközben House-nak heti egy élet a kvótája. A már gyomorfordítóan intrikus Patty Hewes pedig olyan ügyeket visz a bíróságra, amelyeket más ügyvédek eleve reménytelennek tartanak, vagy egyszerűen képtelenek lennének megnyerni.

A Spiegel Online megállapítása szerint az új tévéhősök durvasága abból az aspektusból külön vonzó, hogy House dokit és a többi bunkót a szereplőtársakhoz hasonlóan a nézők is csak bizonyos korátokkal hajlandók elfogadni. Ám ez csak fokozza vonzerejüket. (Tény, hogy a szalonképtelen főhősök jó útra térítésére irányuló kísérletek gerjesztik a sorozatok feszültségének nagy részét.) „Hiszen felvetődik a kérdés: erkölcsileg kétes vagy éppen teljesen elfogadhatatlan húzásaik nem tekinthetők-e segélykiáltásnak? Nem akarnak-e egy kicsit mégis inkább részt venni a társadalmi fősodorban, ahol mi nézők, unatkozunk ugyan, de azért mégis biztonságban érezzük magunkat” – írja Daniel Haas. S ha nem térnek meg, az csak tovább növeli izgalmunkat.

Messze már a Dallas világa
Ezek a sorozatok ráadásul sok olyan nézőt is vonzanak, aki korábban távol tartotta magát a szappanoperáktól. Az új sorozatok többsége intellektualizáltabb, értelmesebb, mint a nagy átlag. Szakértők hada dolgozik rajtuk, s a minél nagyobb valósághűség érdekében tele vannak szakmaspecifikus részletekkel, gondoljunk csak a House kórházi világára.

Antalóczy Tímea szerint ezek a sorozatok látszólag az emberek tudásvágyát is kielégítik. Persze csak kvázi ismeretközlést valósítanak meg, felszínes tudást lehet belőlük összeszedni, de felkelthetik a nézők érdeklődését. Hammer Ferenc egy médiapiaci jelenséggel is összefüggésbe hozza az „entellektüel” sorozatokat. A tévécsatornák számának bővülésével egyre speciálisabb közönséget lehet elérni, egyre specifikáltabb tartalommal. A korábbi konzervativizmusát levetkőző amerikai tévés kultúra egyre inkább összekapcsolódik a körülötte lévő világgal. Vagyis a médiavalóságot már nem választja el olyan éles vonal a való világtól, mint a Dallas idejében. A két valóság elkezdte átfedni egymást, ráadásul egyre gyorsabban – szeptember 11. után például már fél év múlva megjelentek a terrortámadásra vonatkozó utalások a sorozatokban.

Így a mai tévésorozatok főhősei sem olyan simára polírozott szépfiúk, mint Bobby Ewing volt a Dallasban. A karakterek sokkal bonyolultabbak, ellentmondásosabbak, s éppen ezért vonzóbbak is a nézőknek – mondja Hammer. Az alkotók a főszereplők jóval mélyebb rétegeibe engednek bepillantást. Nemcsak a főhősök, maguk a sorozatok is bonyolultabbá váltak.

Elég, ha összehasonlítjuk a Maffiózók és az évtizedekkel korábbi San Francisco utcáinak egy-egy epizódját. Szembetűnő, hogy a mai sorozatokban jóval több szálon fut a cselekmény, számos érdekes karakterrel.

Az olyan kellemes sorozatok, mint például a Jó barátok még a jóléti kapitalizmus világát tükrözték – nosztalgiázik Csejk Miklós. „Sajnos mára teljesen eltűntek az efféle sorozatok, pedig kedves, hétköznapi figuráiktól sokat lehetett tanulni. A Jó barátoknak például a legnagyobb érdeme az volt, hogy megtanította egy generációnak, hogy másként gondolkodik a nő, és másként a férfi, a párkapcsolatról maradandó gondolatokat volt képes közölni. Ehhez hasonló hasznosítható tudást ma már kevésbé kaphatunk a sorozatoktól.”


Sorozatstatisztika, avagy a vezető harminc misztikája
Úgy tűnik, a magyar ember magyar valóságot akar látni a tévében még akkor is, ha silányabb kivitelben kapja is. Ez derül ki legalábbis a hetente publikált, mérőkészülékes tévénézettségi adatokból. A zóna most a sorozatokat hasonlította össze.
– A két vezető magyar szappanopera, a Barátok közt és a Jóban, rosszban simán lenyomja még a nagy antihős kedvencet, Doktor House-t is. A Barátok közt abszolút listavezető – nemcsak sorozatként, hanem általában tévéműsorként is –, átlagosan kétmillió ember nézi minden hétköznap este. A konkurens kereskedelmi csatorna barátokköztje, a Jóban, rosszban a második a sorozatok versenyében, 1,2-1,3 millió nézőt vonzanak az epizódjai.
– Csak a két magyar szappan után biceg a botjával House doktor úr, és 1-1,1 milliós nézőszámot mondhat magáénak. A harminc legnézettebb sorozat biztos szereplője – igaz, már a lista alján – hétről hétre a Vészhelyzet, úgy tűnik, még 13. évadjában is érdekli az embereket (stabil 900 ezer körüli nézővel hetente).
– A kórházsztori(ko)n kívül még a krimisorozatoknak sikerül becsusszanniuk ebbe a vezető harmincba olykor-olykor, többnyire valamelyik Helyszínelőknek vagy a Gyilkos számok című rejtélyfejtő szériának. A sorozatpaletta talán legegyedibb amerikai sorozata, a 24 Magyarországon nem aratott túl nagy sikert – legalábbis a televízióban. Utolsó adását 454 ezren nézték, előtte átlagosan 270 ezres nézettséget produkált. Hazai másolatát, a Tűzvonalbant jobban kedvelik a magyar tévézők: átlagban 500 ezer fölötti nézettséggel büszkélkedhet.
(Az AGB Nielsen 18. és 17. heti nézettségmérései alapján. Forrás: TV2 és MTV)