Torna otthon? Úgy tartják, rendkívüli esetekben fanyalodik rá az ember. Például ha nem szeret konditerembe járni, de fogynia kell, vagy vásárol egy Wiit és egy egyensúlymérő táblát. Dóra Melinda Tünde mindennapi mozgásra, kikapcsolódásra ajánlja.
Olyan izmaim fájnak, amelyekről nem is tudtam, hogy léteznek. A talpamon, példának okáért. Vagy baloldalt a hátamon, közvetlenül a lapockám alatt. Ezenkívül furcsán néznek rám a barátaim, és kiröhögnek a kollégák.
Meg is értem őket. Naponta legalább egy órát ugrabugrálok a tévé előtt egy kábé 60x40 centiméteres kis dobozkán. S mivel hirtelen mozdulatokat végzek rajta, veszélyesnek tűnhetek. A kutya és a macska legalábbis el szokott menekülni egy másik szobába.
És a szörnyű az, hogy jól láthatóan terjed ez a betegség. A pasim, aki eredetileg csak jóindulatból ment bele, hogy megvegyük a Wiit, és nagy hülyeségnek tartotta az egészet, most megsértődik, ha nem engedem öt percen belül a képernyő elé. Bence barátomat csak sokadszori próbálkozásra lehetett kipaterolni a síprogramból, hadd próbálja ki más is.
Szóval a Nintendo Wii játékkonzoljához csatlakozó egyensúlymérő tábla és a Wii Fit szoftver oltári (és drága – az amúgy 64 ezer forintos konzolhoz 24 ezer forintért vettük a táblát és a hozzá csomagolt szoftvert) ökörségnek tűnik egész addig, amíg az ember ki nem próbálja. Onnantól kezdve viszont a világ leglogikusabb dolga, hogy esténként vicces mozdulatokat végezzen a tévé előtt.
Gyakorlatilag olyan, mintha konditerembe járnék, csak nem kell kimenni a lakásból, és nincs büdös. Na és persze ez egy játék, tehát nem kell külön győzködnöm magam, hogy mozogjak, ami azért praktikus nekünk, a túlhajszolt akaratgyengék nagy királyságában élőknek. És talán az sem teljesen közömbös, hogy nem kell égni a többiek előtt az úszógumi és a mínuszos általános kondi miatt…
A cikk folytatása...
Elsőre egyébként nem tűnik annyira nagy tornának: a szereplők kicsit időigényes beállítása után a játék körülbelül három aerobikgyakorlattal (egy helyben kocogás, hulahopp, sztepp) indul, vagy öt jógagyakorlattal, öt izomerősítő gyakorlattal és három egyensúlyjátékkal. Az utóbbiak a legszórakoztatóbbak, pedig elég egyszerű játékok.
Az egyikben például focilabdákba kell belefejelni, elkerülve a mínusz pontot jelentő cipőket, amelyeket a bunkó edzőtársak labda helyett küldenek néha. Tulajdonképp csak jobbra és balra kell dőlni a labdák eltalálásához, de olyan finom és mégis gyors egyensúlyváltoztatást igényel, hogy alaposan megdolgoztatja a lábizmokat.
A fent már említett síelés ugyanez pepitában, csak még előre is kell terhelni hozzá, mint a rendes léceken. Tehát már a vádlim és a sípcsont melletti izmaim is fájnak. Ja és persze közben tizedmásodperces pontossággal kell adott mértékben jobbra vagy balra dőlni ahhoz, hogy eltaláljam a szlalomkaput (hasizmok, derék).
A jógagyakorlatok persze jógagyakorlatok. Lélegezni kell az orrunkon át, már amikor nem nyögünk épp a pozíció kitartásától. És ez gyakran van, mert Wii-beli „személyi edzőnk” ránk szól, ha lazsálunk (ez ugyanis kiderül abból, hogyan oszlik meg a súlyunk a táblán). Ugyanez vonatkozik az izomépítő gyakorlatokra. És ha az ember pontot akar, akkor ugye rendesen dolgozik.
Ez jól rá is világít arra, miért jó a Wii pszichológiája. Egyrészt tudjuk, hogy jól végeztük-e el a gyakorlatot, avagy sem, nem úgy, mint egy jógaórán. Másrészt nem veszi el a kedvünket, ha bénák vagyunk, hiszen ez csak játék. És mivel mindig látjuk, mennyire jól végeztük el a gyakorlatot, tudjuk, hogy magunkhoz képest mennyit fejlődtünk.
Na és persze ott van az a jó értelemben vett érzelmi zsarolás is, amelyet hatékonyan bevet ellenünk a gép. Ha az ember egy napot kihagy, megállapítja, hogy biztos nagyon elfoglaltak voltunk. Ha pedig ne adj’ isten híztunk volna az előző méréshez képest, akkor még azon is kénytelenek vagyunk elgondolkodni, hogy de tényleg, miért. Megkérdi ugyanis.
Van kitűzött kilócél (fogyás vagy izmosodás), de nem viszi túlzásba a cél közeledésének méricskélését: csak mutatja, hogyan alakul a testtömegindexünk, a súlyunk, és az elvégzett gyakorlatokról is grafikont készít. A kondinkat aszerint méri fel, hogy mennyire jó az egyensúlyunk, ami kicsit a tai-csire emlékeztet.
Egyébként üdítően kíméletlen: engem 45 évesnek kiáltott ki elsőre, pedig nem is vagyok túlsúlyos, és szoktam mozogni is. Vagy a kutyasétáltatás napi kétszer tizenöt percben tán nem mozgás? Igaz, a 42 éves pasimat, aki viszont Télapó-formájú, és nem mozog egyáltalán, ha én már levittem a kutyát, úgyszintén 45 „wii fit évesnek” titulálta a program.
De rajta vagyunk! Tegnap már csak 35 voltam!
