szerző: Sztankóczy András
2008. május 31. szombat
olvasási idő 18 perc

Van, aki Irakban, az amerikai hadseregnél lesz beágyazott riporter, a zóna közelebb kezdett, és a romániai önkormányzati választások egyik legfontosabb helyszínén, a legnagyobb magyar többségű erdélyi városban, Sepsiszentgyörgyön bocsátkozott küzdelembe: a Magyar Polgári Párt polgármesterjelöltjének utolsó kampánynapját kísérte végig. Tanulmányok hosszú sorából tudjuk, hogy az újságíró ilyen helyzetben miként kezd azonosulni a környezetével, és veszíti el a függetlenségét, a zóna riportere mindenesetre igyekezett, hogy az idő előrehaladtával se találja vonzóbbnak Szász Jenő bajuszát a Romániai Magyarok Demokrata Szövetségét vezető Markó Béla szakállánál.

   

Az első szavazatvásárlásnak a megérkezésem után mintegy 80 másodperccel leszek szemtanúja, hamarabb, mint reméltem. A vasútállomáson rám váró polgármesterjelöltet egy vékony, kapatos férfi biztatja.

– Én ott voltam az RMDSZ-esek rendezvényén, de csak kíváncsiságból, hidd el, az egész család téged támogat.
– Köszönöm, akkor vasárnap, remélem, találkozunk.
– Biztos lehetsz benne. Te, tudsz adni két lejt cigarettára?

A polgármesterjelöltet Csinta Samunak hívják, ilyen névvel, ha nem lesz városvezető valakiből, még mindig nyitva áll előtte a mesehősi pálya. A neve azért is jól cseng, mert az édesapját ugyanígy hívják, márpedig ő annak idején a helyi focicsapat gólkirálya volt. Őt magát meg újságíróként ismerik.

– Mit mutatnak a közvélemény-kutatások? – kérdezem.
– Vezetünk kilenc és fél százalékkal, de ez még az előtt készült, hogy Orbán Viktor itt járt, szóval most már két számjegyű kell hogy legyen az előnyünk Antal Árpád előtt.

Antal Árpád az RMDSZ jelöltje, és néhány órával később, amikor találkozom vele, ő is elmondja, hogyan állnak. Összegzem: Antal 57 százalékot fog szerezni, és csak azért nem nyer az első fordulóban, mert Csinta ennél is tízzel többet kap, a maradékon osztozik a három további jelölt: egy román pártpolitikus, egy független magyar férfi, akinek legfőbb ismertetőjele, hogy szombatista, és egy független román nő, akinek nem tudni, van-e különös ismertetőjele, lévén még soha senki nem látta a városban.

Orbán fellépésétől Antal is tart, de ő azt a taktikát választotta, hogy üdvözli a Fidesz vezetőjét. Az RMDSZ mint párt nem tud dönteni: kampánylapjuk első oldalán felháborodnak azon, hogy egy anyaországi politikus beavatkozik a választásba, de a harmadikra beraknak egy több évvel ezelőtti felvételt, amelyen sikerült lekapni Orbánt az RMDSZ-es megyei tanácselnökjelölttel. A cikk folytatása...

Az MPP-nek nincs ilyen gondja, itt mindenki Orbán-rajongó. Az biztos, hogy egy Orbán-fellépés egy székelyföldi választáson több pluszszavazatot jelent, mint egy magyarországin. Ha egyszer megunja, hogy kormányfő akar lenni, sima az útja mondjuk a Hargita megyei tanácselnöki poszthoz.

Háromnegyedes többség
A kampány kiadós reggelivel kezdődik, amelynek a végén Csinta Samu indulóban lévő felesége hozzám fordul: „Figyeljen arra, hogy a macska a házban legyen, amikor elmennek, ne a teraszon, az ablakot pedig csukják be! Azért mondom magának, mert a várost rá lehet bízni Samura, de a macskát nem.”

A párt főhadiszállása egy régi villa, üdítő kivétel Sepsiszentgyörgyön, ahol az emberek kétharmada lakótelepi házakban él. Háromszék – azaz ma Kovászna megye – központja még jó hatszáz évesen, a második világháború előtt is tízezres kisváros volt, aztán felduzzasztották az iparosításnál románokkal, de a környékbeli falvakból magyarokkal is. Most 67 ezren élnek benne, és jó hírként elmondható, hogy ma már inkább az elöregedés miatt fogy a lakossága, mint a kivándorlás miatt.

A magyarok aránya egyébként nem változott, ma is 75 százalék, mint százötven éve, csak éppen minden más kisebbség helyét a románok foglalták el. A kis csoportok úgy tűntek el, ahogy most fogynak el az erdélyi szórványban élő magyarok. De nemcsak a város új érkezőinek épültek a toronyházak, a régiek otthonait is ledózerolták, csak néhány épület és utca maradt, köztük több Kós Károly építette ház a város száz évvel ezelőtti fénykorából. Ezen a szomorú helyzeten semmilyen városvezetés nem tud segíteni, az egyetlen megoldással kecsegtető tény, hogy elég gyakoriak a földrengések errefelé.

Rendszerváltó hangulatban
Az MPP villájában óriási a nyüzsgés, iskolások készülnek kiosztani az utolsó kampányújságot a kampánycsend beállta előtt. Háztömbökre lebontott térképeken veszik végig, kinek hova kell mennie. A hivatalos megfogalmazás szerint főleg lelkesedésből dolgoznak.

– Kapsz valamit ezért? – kérdem egyiküket.
– Gondolom.

Mindenfelé MPP-s pólók, sapkák, poszterek hevernek – és persze ásványvizes poharak, mert errefelé jóformán akinek kertje van, annak ásványvízforrása is. Nemsokára megérkezik a párt új csodafegyvere is, a kocsikerékre szerelhető tárcsa a jelöltek képével. „Minden magánadományból van” – hangsúlyozza mindenki minduntalan.

Az eltérő helyzetükből adódóan a két magyar párt kampánya teljesen más. Az RMDSZ-nek több a pénze és a befolyása. Antal Árpád csak 33 éves ugyan (Csinta 15 évvel idősebb), de máris parlamenti képviselő és jómódú vállalkozó, mobiltelefonokkal kezdte, márpedig mobiltelefonboltnál csak turkálót lehet többet látni a városban. Vagyis az RMDSZ-nek több a plakátja, profibbak a reklámfilmjei.

Gyanúsan fideszes csengésű Városi konzultációjáról tizenöt részes sorozatot nézhetnek végig a fanatikus rajongók a YouTube-on, és a helyi rádiókkal is jóban van. (Az MPP-sek szerint mindegyik helyi rádió különböző szálakon az ő érdekeltségéhez köthető, mindenesetre amikor megkérdeztem tőle, hogy a Sepsi rádióhoz van-e köze, határozottan azt válaszolta, hogy nincs. Mármint amilyen határozottan egy félperces gondolkodás után válaszolni lehet.)

Nemrég érkezett a helyi tömegközlekedésbe négy új busz is, mindegyik Antalt reklámozza. Az interneten is van www.antalarpad.ro oldal, www.csintasamu.ro viszont nincs, Csinta szerint szerettek volna, de megelőzték őket. Még szerencse, hogy Székelyföld sok egyéb mutatóhoz hasonlóan internetpenetrációban sem áll jól.

Az MPP legnagyobb ereje a helyi RMDSZ népszerűtlensége mellett a düh. Az, hogy az ide tartozókat éveken át kinevették, lenézték. Nemcsak sima választási küzdelem ez, establishment-ellenes lázadás is. Így aztán a szimpatizáló vállalkozókkal együtt mindent bedobnak: újságot készítenek, állandóan a várost járják, rendezvényeket szerveznek baráti vagy félig baráti alapon.

A finisben volt itt Orbánon kívül a Fradi és a szokásos zenei fellépők a Kormorántól Varga Miklósig. A Kormoránt egyébként először az RMDSZ is leszervezte, de aztán néhány telefonnal sikerült megmagyarázni az együttesnek, kinél is lépnek fel az igazi magyarok, úgyhogy az RMDSZ-t lemondták, és jöttek az MPP-hez.

Amikor a székház felé igyekszünk, egy kanyarban kopott piros autó vezetője üdvözli Csintát: Vikidál Gyula ül a volánnál a polgári oldal munkás-zenész-fedőneves tagozatából, ő például olyannyira kötődik ide, hogy nemcsak a fellépése volt itt néhány napja, hanem az esküvője is.

Autonómia a csúcsokon
Az MPP stábja is eltörpül az RMDSZ-é mellett, mindössze három emberből áll, közülük a legfontosabbnak a kommunikációért felelős Tulit Attila tűnik. Elképesztően hegyesre pödört bajusz, tarsolylemez, a 29 fokos ragyogó napsütésben is fekete bocskaimellény. Amúgy sikeres tankönyvkiadója van a testvérével: a román cégbíróságnak köszönhetően az egyetlen cég a világon, ahol a két testvér ötven-ötven százaléka mellett még maradt az anyának is tíz.

A testvér ráadásul elmondhatja magáról, hogy eddig ő vitte a legmagasabbra a székely mozgalmat, 7100 méter fölé a Pamirban, az eredményt csak némileg árnyékolja be, hogy a Lenin-csúcsról van szó. Egyébként úgy volt, hogy most tér haza a Himalájából, de útját meghiúsították a tibeti zavargások: „Elmaradt egy román hegymászó barátom expedíciója is, de mondta nekem, hogy én csak ne dühöngjek, hiszen a tibetiek is az autonómiáért küzdenek.”

Tulit Attila feladata például kitalálni az olyan frappáns jelszavakat, mint „június elseje a bátorság napja”, ami arra utal, hogy le kell győzni a belső gátakat, szakítani azzal a beidegződéssel, hogy az MPP támogatása a magyarság megosztását jelenti. Ahol ilyen nagy a magyar többség, Székelyföldön, valóban nem fenyeget ilyen veszély, elvileg a verseny még növelheti is a szavazókedvet – ha le tudnak ülni utána együtt dolgozni.

Egyelőre az egymást régről haverként kezelő Csinta és Antal is azt mondja, le tudnak, ebben segít a taktika, amelyet választottak: egymást személyesen nem bántják, de közben a csapataiknak mindent megengednek. A villanyoszlopok úgy néznek ki, mint a fák évgyűrűi a sok átragasztott plakáttól: nemrég magát az országos gázhatóság magyar elnökét kapták rajta egy éjszaka, hogy MPP-s plakátokat szed le, amin eléggé felháborodtak, ahelyett hogy megtiszteltetésnek vették volna.

„Nemzetrontó politika, gyógyíthatatlan beteg kurzus” – csak néhány Csinta-fordulat, szerinte ez belefér, hiszen nem egy embert támad, hanem a város vezetését. „Érdekes lehet, amikor egy újságírónak, akinek korábban az volt a feladata, hogy minél több oldalról mutasson be egy problémát, most az, hogy minél egyoldalúbb legyen” – mondom neki. „Nem az a dolgom, hogy őket dicsérjem” – válaszolja. Bár korábban azt is írta, hogy „a kiegyensúlyozottságot és a hitelességet szeretném sepsiszentgyörgyi polgármesterként is képviselni”, meg hogy milyen fontos „az egyensúlyra, állandó párbeszédre való törekvés, a problémák elemző, kritikus megközelítése és kezelése”.

A belső ellenzék a külső ellenzék ellen
Az erős jelzők mindenesetre jobban segítenek az érzelmi azonosulásban, mint az elemző megközelítés, márpedig az érzelmi kötődés kialakítása az MPP fontos eszköze. A két párt kampányában pont fordított arányban állnak a szimbolikus és a praktikus elemek. Az MPP-nél a fő hangsúly az autonómia ügye, az RMDSZ-nél ez némileg háttérbe szorul az utak, munkahelyek mögött. Ezért persze nem kéne egymásnak menniük, mindegyikből van hiány bőven.

„Harmincéves vagyok, nincs se lakásom, se jól fizető munkám” – mondja az MPP egyik segítője, és valóban, Antal inkább támaszkodhat erre a korosztályra. Egy főre jutó jövedelem, munkanélküliség – szinte nincs olyan mérőszám, amelyben a Székelyföld ne lenne a sereghajtók között Romániában. A rendszerváltás előtt szándékosan elhanyagolták a megyét, de az RMDSZ-nek az utána lévő időszakban sem ez a régió volt a szíve csücske, hiába lett általában jobb az erdélyi magyarok helyzete. Lassan odáig jutnak, hogy még a saját jelöltjük is ellenük kampányol.

„Kampányunk legfontosabb része volt, hogy összekössük Antalt az RMDSZ-szel” – mondja Tulit. „Okosak” – mosolyog Antal, amikor ezt elmesélem neki a párt székhelyén, abban az épületben ahol Gábor Áron annak idején megígérte, hogy „lészen ágyú!”. (Egy ágyú másolata meg is tekinthető pár utcával arrébb, a szintén Kós Károly tervezte Székely Nemzeti Múzeumban, az eredeti Bukarestben van, nyilván lenyűgözi a helyieket.)

Antal plakátjain alig látszik az RMDSZ-logó, és ő maga is a változás jelszavával indul.

– A helyi vezetést már az indulásommal leváltottam, a mostani polgármester nem is indult ellenem, tudta, úgyis vesztett volna az előválasztáson. Függetlenként simán nyernék, de parlamenti képviselőként megismertem Bukarestet: ott se ellenzékiként, se függetlenként nem lehet pénzt szerezni. Ez szomorú, de tény.
– Az RMDSZ ide a jelek szerint kormányközelben sem tudott – vetem közbe.
– Mondjuk akkor inkább úgy, hogy a kormányközeliség szükséges, de nem elégséges feltétel.

Ráadásul Antalnak autonómiaügyben is jó a pedigréje: végig az RMDSZ belső ellenzékéhez tartozott, a helyszínen tanulmányozta az összes európai kisebbségi autonómiamodellt. A városi tanácstagjelöltek RMDSZ-listáján is ugyanannyi új politikai szereplő neve van, mint az MPP-én. Szerinte az ideális együttműködés az volna, ha az RMDSZ a parlamentből hozná a pénzeket, a székely mozgalmak pedig parlamenten kívüli módszerekkel gyakorolnának nyomást az autonómia érdekében. De abban is biztos, hogy ez a két párt sokáig nem fog így szemben állni, előbb-utóbb valahogy ki kell egyezniük.

Megdöbbentő hasonlóság magyarok és románok között
Nagyjából ezt gondolja az MPP megyeitanácselnök-jelöltje is. Kovács István magas, jó megjelenésű, kellemes hangú unitárius lelkész, méghozzá – „Hiszek Háromszék feltámadásában!” feliratú plakátja alapján – az egyetlen feltámadást prédikáló unitárius. (Erős egyszerűsítéssel a protestáns egyházak – reformátusok, unitáriusok – közelebb állnak az MPP-hez, míg a katolikus klérus inkább RMDSZ-párti.) Kovács meglehetősen visszafogott.

–

Autonómiaügyben csak a románokkal együtt lehet valamit is elérni – mondja –, meg kell győzni őket, hogy ez a mostani közigazgatási felosztás teljesen mesterséges, kapják vissza ők is a történelmi egységeiket, meg a Székelyföld is.
– De mégis hogyan?
– Az RMDSZ korábban mindig csak a választásoknál vette elő az

autonómia ügyét, akkor felerősödött a nacionalizmus. Nekünk folyamatosan határozottan képviselnünk kell az érdekeinket, de tisztelettel kell lennünk a románok iránt is.

Én továbbra sem látom a meggyőzött románok millióit, de közben elindulunk a belvárosba, találkozni a választókkal.

A szembejövők tollat, zacskót, gyufát kapnak, cserébe segítséget kérünk vasárnap. A politikusi munka nem sokban különbözik az ügynökitől. Sajnos jelentékeny erőforráspazarlás folyik: gyakran románokat szólítunk meg, ami kidobott ajándék, ők nem fognak az MPP-re szavazni, nincs is román nyelvű MPP-s plakát.

„Gondolkodtunk, csináljunk-e, de az első fordulóban úgyis etnikai alapú szavazás lesz, talán majd a második előtt” – mondja Csinta. Antal viszont abban bízik, hogy a második fordulóban a románok inkább a mérsékeltebb RMDSZ-re szavaznak majd.

Az MPP ígéretei tényleg nem biztos, hogy nagyon népszerűk a románok között, még ha méltányosak is: legyen választható a magyar nyelv a román iskolákban is, és tanítsanak kötelezően helytörténetet is nekik, azt viszont románul, hogy megértsék a környezetet, ha már egyszer a sors oda vetette őket.

Másfél óra fáradságos munka után egy kampánysör mellett szórakoztató hegyimentő-anekdotákat hallgathatok a Tulit testvérektől. A legjobb: ember eltéved az erdőben, hívja a helyi hegyimentő-állomást. Mondják neki, írja le pontosan, hol van. Leírja, s kérdi, hogy akkor most mit csináljon. A tanács: „Menjen kétszáz métert előre, aztán hívja fel a hargitaiakat, akkor ugyanis már hozzájuk tartozik!”

Orbán és Dávid összhangja
És persze hosszan taglalják a helyi RMDSZ-vezetők korruptságát, mondván, azért maradt el a fejlesztés, mert túl sok csúszópénzt követeltek a befektetőktől. De még ha így volna is, az sem ilyen egyszerű, miért jönnének ide a befektetők, amikor a pár kilométerre lévő több százezres Brassóba is mehetnek, amelyik jó infrastruktúrával és képzett munkaerővel várja őket. Ráadásul saját szememmel láttam egy nemrég befejezett nagy új infrastrukturális beruházást a városban: az új csendőrlaktanyát. A közbiztonság eddig is legendásan jó volt ott, de most aztán végképp mehetnek oda a testi épségüket máshol féltő befektetők.

És persze nem biztos, hogy az MPP hatalomra kerülve nem korrumpálódik ugyanúgy, a szavazók egy része nem is vár túl sokat: „Az MPP-t azok találták ki, akik összevesztek az RMDSZ vezetőivel, és nem kerülhettek helyzetbe.” Az asztalnál ülők mindenesetre fogadkoznak, hogy nem így lesz, de azért elismerik, máris van olyan, akit megbántak, hogy felvettek a listára.

Az örökös korrupcióellenes harc jegyében idéznék egy részt Orbán Balázstól Sepsi egyik épületének keletkezéstörténetéről: „Hja de ez esetben nem lehetett volna a 30,000 frtba került kórházat 130,000 frtba számitva, 100,000-ret eldividálni. De csak most veszem észre, hogy Szt.-György piaczáról sötét emlékek acheronjába tévedtem, hagyjuk el e tért, – mert még emlékétől is borsózik a magyar ember háta.” Mintha egy időutazással megzavart Dávid Ibolyát hallgatnék az autópályákról.

Közben felbolydul a kampánystáb, kiderül, hogy feljelentették az MPP-t, mert a fradis plakátokon nem volt rajta, hogy ki fizette őket. „Elfelejtettük” – mondja Tulit. Ha a reakciókat jól értem, az RMDSZ és az MPP között az a különbség, hogy ha az MPP csinál valami nem helyeset, az megbocsátható tévedés, míg az RMDSZ-nél szándékos gonosz trükk.

És tényleg, titkos forrásból telefon érkezik, hogy az utolsó napra az RMDSZ is készített egy kampányújságot, amely nagyon hasonlít a legfontosabb helyi lapra, a Háromszékre. Sikerül szerezni is egy példányt: nemhogy hasonlít, szinte pontosan ugyanúgy néz ki, Háromszéki Választási Figyelő a neve, és olyan, mintha a lap mellékletének készült volna.

Nem kívánt második forduló
Mindenki föl van háborodva az MPP-nél és persze az inkább jobboldali Háromszéknél is. Csinta konspiratív találkozóra indul a lap főszerkesztőjéhez, Farkas Árpádhoz, aki költő, és nagyon dühös. Megbeszélik, hogy a lap másnap címlapon határolódik el a másik kiadványtól, ami azért érdekes, mert másnap már kampánycsend van – nem véletlenül időzített így az RMDSZ.

„Leszarom a kampánycsendet!” – közli álláspontját két vodka után a főszerkesztő, és telefon után nyúl, hogy diktáljon.

A másnapi címlapon valóban ott az írás, amely lopással vádolja és perrel fenyegeti az RMDSZ-t. Csinta és Tulit elégedetten hátradőlnek, úgy érzik, a dolog így még jól is jött nekik. A kontraszt kedvéért el sem indítják saját negatív kampányukat, amelyet az utolsó napra szántak, a Markó Bélát egy krumplival ábrázoló plakátokat, amelyek az RMDSZ-elnök azon ígéretére utalnak, hogy a székely krumpliból világmárka lesz.

Utolsó feladatként még útbaigazítják a másnap hajnalban – a reggeli kampánycsend beállta előtti utolsó pillanatban – bevetendő plakátragasztó csapatot: „Csak minden második plakátjukat ragasszátok le!” A kampány ezzel tulajdonképpen véget ért, pár óra múlva Tulit kapcsol, hogy mégsem. Eszébe jut ugyanis, hogy vidékre a posta csak hétfőn viszi ki a szombati Háromszéket is, vagyis Sepsin kívül akadálytalanul mételyezheti a bizonytalan lelkeket az RMDSZ kiadványa. Gyorsan fölvásárolnak négyezer lapot az újságosoktól – még szerencse, hogy egy újság csak nyolcvan baniba, mintegy ötven forintba kerül –, és szétküldik a vidéki aktivistáiknak, hogy másnap megmutathassák a szavazóknak. Az akció egész éjszaka zajlik.

Csinta ekkor már alszik, előzőleg még kilátogatott velem az RMDSZ majálisára, a város közelében egy rétre, ahol a Kormorán helyett Krisz Rudi lép fel. Összefut Antal Árpáddal is, egymásra néznek, és szinte egyszerre mondják: „Legyen már végre vége!”