Egy kultuszíró a 20. század első feléből, aki lerakta a kemény bűnügyi regény alapjait. Egy kicsapongó életet élő tehetség megalkotta a keményöklű, magányos magánnyomozó örök alakját, akit talán leginkább Humphrey Bogart személyesített meg a filmvásznon. Hemingway egyik mestere, a dialógusok nagy csiszolója, a tömörség tökéletesítője. Ő Dashiell Hammett, s most nagy regényei után megérkeztek magyarul novellái is.
Sötétedik. Vagy éppen kora reggel van. Édes mindegy, csak legyen kevés a fény. A nyüzsgő belváros irodaépületének ötödik emeletén üvegajtó, rajta egy név, bent pedig egy férfi ül: a
magánnyomozó. Kopogtatnak, s megkezdődik a szédítő tempójú hajsza a gyilkos után. A történet sodró lendületű, a minimalistára csiszolt párbeszédek humora fogva tart, az események logikája kristálytiszta – és szellemes. A csavar pedig a végén mindig fordul egyet.
És innentől semmi
Henry James. A színek ma itt fehérek és feketék lesznek, mert olyan íróról lesz szó, aki az árnyalatok, a szűrt fények, a hosszú árnyékok és a sötét titkok tónusait festette borzongató izgalommal – és nagy tehetséggel. A krimi klasszikusa,
Dashiell Hammett következik – és az ő novellái.
Jöjjön tehát a férfi, aki felvette a
ponyváról a krimit, és feltette a szépirodalom magasabban fekvő polcaira. A kemény detektívtörténet, a hard-boiled mestere és atyja, egy műfaj megteremtője, az amerikai irodalom első ligájának egyik éljátékosa. Sokaknak talán még ismerősebb, ha azt mondom: az ember, akiről
Humphrey Bogartot mintázták.
Merthogy Dashiell Hammett (1894–1961) először, leginkább és legkézenfekvőbben egyenlő
A máltai sólyommal. 1930-ban írt regényének főszereplője az elegáns, cinikus, de tisztességes és kőkemény Samuel Spade magándetektív, akit Bogart keltett életre a nagy rendező,
John Huston 1941-es első filmjében. És tessék ránézni
Hammett fényképeire: a húszas évek snájdig figurája pillant ránk vissza dupla soros öltönyben és kalapban.
De röppenjünk arrébb, mert Samuel Dashiell Hammett történetmesélése és pályája nem A máltai sólyommal kezdődött. A modern amerikai bűnügyi regény vezéralakja életében maga is volt magánnyomozó a Pinkerton ügynökségnél, volt kommunista szimpatizáns, tbc-s beteg, utóbbiból kigyógyult, annál kevésbé az életét az alkonyig kísérő alkoholizmusból, tivornyázásokból, kicsapongó életmódból és a kóros falánkságból – már ami a nőket illette.
A cikk folytatása...
Hammett kisvárosban született, apja a demokratáktól a republikánusokhoz állt át politikai előmenetele érdekében, de végül éppen ezért mennie kellett a körzetéből, így kerültek előbb Philadelphiába, majd Baltimore-ban telepedett le a család. Szintén nőcsábász és szintén iszákos apja lebetegedése miatt a fiú hamar dolgozni kezdett, detektívként bejárta az országot, belépett a hadseregbe, megint nyomozott, megfigyelt – hogy aztán írni kezdjen, mert korábbi munkája folytán is vonzotta a bűnügyi történet, de elégedetlen volt a műfaj életidegenségével.
Így esett, hogy alapjaiban újította meg, tette hitelessé, valóssá, élővé a detektívregényt. A nagy kortárs/utód, a Hammettnél hat évvel idősebb, de regényeket nála jóval később, 1939-ben publikálni kezdő
Raymond Chandler A gyilkosság művészete című híres
esszéjében Ernest Hemingway fontos tanítómestereként jellemezte a remek párbeszéd-alkotási képességekkel megáldott Hammettet. Hammett, Chandler, Hemingway – ami közös bennük: dialógusaik tanítani valóan feszesek, élők és szellemesek. (És mindhárman alkoholisták voltak.)
A tömény lényeglátás és
lényegírás jól megragadható Hammett novelláiban is, amelyekből egy csokorral most jelent meg először magyarul. Az író első történetét a legendás Black Mask magazin jelentette meg 1923-ban, hogy aztán éveken keresztül publikáljon ott. A magazin közölte először folytatásokban az átütő sikert és ismertséget hozó első regényét,
A véres aratást is.
A férfi, akit Spade-nek hívtak címet viselő novellaválogatás 18 írást gyűjt egybe, a történeteket 1924 és ’34 között publikálta magazinokban Hammett. Eközben vált híres íróvá: ebben az évtizedben jelent meg
Az üvegkulcs és
A cingár feltaláló című regénye. 1930-tól fényesen kereső szerző lett, akkor költözött Hollywoodba, ahol partik, szerencsejátékok, mulatozás és nőzések segítettek a bőségesen ömlő honoráriumok elherdálásában. Addigra Hammett egyébként már túl volt egy házasságon, gyerekekkel, és végéhez közeledett viszonya a híres drámaírónővel,
Lillian Helmannal is, akivel aztán haláláig barátok maradtak.
De lapozzunk bele a kötetbe: az írások többségének hőse a feddhetetlen erkölcsű és kemény öklű magánnyomozó. Több neve is van: Sam Spade mellett néhol felbukkan a ronda Alexander Rush, és gyakorta kísérhetjük útján a névtelen főszereplőt: ő pedig az egyes szám első személyben mesélő Continental Op, a Kontinentális Detektíviroda nyomozója. Közös mindőjükben konok kitartásuk, ahogyan kibogozzák a történteket, összerakják a mozaikdarabkákat, figyelnek és kérdeznek, hogy rájöjjenek a turpisságra.
„Nem szeretem az ékesszólást: ha nem eléggé hatásos ahhoz, hogy megérintse az embert, akkor fárasztó; ha meg elég hatásos, akkor csak összekavarja az ember gondolatait” – jegyzi meg
Az árulás labirintusa című novella főhőse, s ez a szikár felfogás, lényegre törő stílus, cirkalommentes történetmesélés minden Hammett-írás sajátja és lényege. Azt mondanám: ezeket a novellákat nem kell egy ültő helyben elolvasni, mert akkor bizony néha érezzük az ismétlődéseket, főleg a történetek töménysége miatt. Haladjunk inkább négyesével-ötösével, úgy lesz igazi az élvezet.
Találhatnak majd a kötetben néhány különcöt, igazi meglepetést, oda nem valónak látszó írást is.
A férfi, aki megölte Dan Odamst akár egy ballada, amelyből persze sem a csavar, sem a golyó nem hiányzik a végén.
A haramia asszonya furcsa novella egy nőről, aki megérti, hogy nem értheti meg imádott férjét. Az
Őrzője vagyok én a testvéremnek kicsit olyan, mintha
Julio Cortázar valamelyik Buenos Aires-i bunyós hőse monologizálna (
A második utazás – az az írása jutott eszembe közben).
És végül egy hosszabb novella a deviánsok közül, a kavargó
Lidérces álmok, azaz a
Nightmare Town – tehát inkább a Rémálmok Városa. S igen, a cím megelőlegez: amint ezt olvassuk – különös alakok tobzódását a rejtélyes kis sivatagi városkában, ahol minden és mindenki csak álca, s közeleg a végítélet –, rögtön
Tarantinóért és
Rodriguezért küldetnénk; ez a forgatókönyv nekik lett kitalálva – hetven évvel előttük.
A már megidézett másik nagy klasszikus, Raymond Chandler szerint Dashiell Hammett a legnagyobbakhoz hasonlóan olyan jeleneteket, mondatokat volt képes leírni, amelyeket mintha még sosem írtak volna le. Eredetiségének alapja leginkább a fegyelmezettség, ahogyan a lényeget leírja – körülírás helyett. Miként a
Két éles kés főszereplője zárja le a vitát:
„beszélj csak kedvedre, de tedd, amit mondok”. És közben így morfondírozik:
„Hamarosan eljön a nap, gondoltam, amikor megfeledkezem róla, hogy a nagybátyád a megyei elnök, és visszalöklek a kanálisba.” Igen, értjük, ismerős.
Hammett a megfigyelés, a szűkszavú jellemzés, a szellemes fordulatok embere. S közben egy korszak, a modern Amerika születésének éles szemű rajzolója. Nézőpontja és keresztmetszetei rekedt tónusban adják vissza a múlt század első felének kegyetlen világát, a győztesek születését, a svindlerek apró diadalait, a célratörő világ épülését. A képet a detektívtörténet műfajában festi, de attól a kép máshonnan nézve is érthető. Mert tehetséges ember keze műve.
Tehetséges és önpusztító ember volt. Sokadik könyörgésére besorozták a második világháború alatt is, Alaszka távoli sarkában unatkozott, aztán megint a tivornyák, végül orvosi ultimátumra letette a poharat, hogy aztán fél évre még börtönbe kerüljön kommunisták támogatásáért az Amerika-ellenesség hisztériája közben. Szabadulása után megtört, adósságokban úszó emberként már csak a horgászat és az olvasás érdekelte.
„Ez aztán a flegma nőszemély. Egyszerűen nem láttam bele. Nem tudtam akkor, és nem tudom most sem, hogy a világ legjobb pókerarcával született, vagy egyszerűen csak ilyen buta volt. Mindenesetre akármelyik is volt, nem hozott szégyent sem a pókerjátékosokra, sem a buta nőkre” – így jellemez a
Halál a Pine Streeten című írás egyik ecsetvonásával. Ez és az ehhez hasonló mozdulatok tették halhatatlanná. Dashiell Hammett ma már tananyag: az amerikai irodalom nagy alakjainak egyike, akinek hatása, keze nyoma felismerhető újabb és újabb kiváló írók munkáiban.
„Spade rávigyorgott, és megszólalt: – Valakinek egyszer írnia kellene egy könyvet az emberekről; valami elképesztőek – sóhajtott, és a hűtőhöz lépett.
” (Túl sokan éltek)A hűtőhöz is gyakran lépett, és szerencsére könyvet sem egyet írt az emberekről, akik tényleg elképesztőek.
Dashiell Hammett: A férfi, akit Spade-nek hívtak (Agave Könyvek, 2008, szerkesztő: Varga Bálint; fordította: Bényei Tamás, Gálla Nóra, Huszár András, Pék Zoltán, Roboz Gábor, Varga Bálint), 380 oldal, ára: 2680 Ft.
* * *
Az előző mindennapi betevőHa többet, rendszeresebben szeretne tudni rólunk, csatlakozzon a zóna-olvasók iwiw-klubjába!
