A zóna alapítói, akik a kezdetektől jelen voltak (Dóra Melinda Tünde, F. Tóth Benedek, Szombathy Pál) korábban a magyarországi médiában – az írott és az elektronikus sajtóban is – tapasztalatot szerzett újságírók, akik azért is indítottak internetes magazint, mert elégedetlenek a hazai sajtóviszonyokkal, s szeretnék az internetes tartalomkínálatot saját elgondolásaikkal bővíteni. A zóna hangsúlyozottan nem hírportál, hanem hátterező magazin, amely először is kíváncsi, azután alapos, hangvételében pedig visszafogott szeretne lenni.
A zóna naponta háromszor, fix időpontokban frissül (7, 12 és 18 órakor), ezzel is próbál az olvasók életritmusához alkalmazkodni. Reggel tájékoztat, délben könnyedebb, este pedig hosszabb, tartalmas olvasmányokat közöl az élet&minőség, a kultúra&szórakozás, a hatalom&politika témakörökben. Később kiteljesedő véleményrészlegünk, a diskurzus.hu előfutáraként már most közlünk szerkesztőségi álláspontokat, elemzéseket. Működtetjük szerkesztőségi blogunkat, az üzemi lapot, amely munkánkról, elképzeléseinkről, vitáinkról, az újságírással kapcsolatos ügyekről számol be.
A zóna munkáját kezdetben segítette Baráth Maya és csapata, Szekeres Ildikó, valamint Bártfai Gergely és Varga Gergely, ők ma más cégek munkatársai. Köszönjük erőfeszítéseiket!
Véleményére mindenkor kíváncsiak vagyunk, bármilyen megjegyzése, hozzáfűznivalója van alapelveinkhez, szerkesztési vagy működési gyakorlatunkhoz, ne fogja vissza magát, írjon nekünk.
HIRDETÉS





