Egy teljes ország tűnhet el az internetről. Volt rá példa.

Jugoszlávia már nem létezik. A .yu domainvégződése sem.

A Szovjetunió 1991-ben felbomlott. De a .su domainje még mindig él.

Irak ma is létezik. De egyetlen szövetségi büntetőeljárás — Hamász-finanszírozási vádak, Texas, 2002 — elég volt ahhoz, hogy évekre megbénítsa a .iq-t, Irak teljes internetes névterét.

Az igazi veszély tehát nem egy ország eltűnése a térképről. Hanem az, amikor az ország köszöni szépen, jól van – de az internetről mégis leradírozzák.

Mert a gyenge pont ilyenkor nem a nagypolitika. Hanem egy rossz szerződés, egy idegen joghatóság alá eső üzemeltető, vagy egy másik ország bíróságának döntése.

---

A következő ccTLD-válságot nem egy ország felbomlása fogja okozni.

Hanem egy nyilvántartótól, egy külföldi registry-szolgáltatótól (RSP) vagy a ccTLD névszervereit üzemeltető szolgáltatótól indul ki majd — amelynek székhelye Washington, London vagy akár Brüsszel környékén van.

Egy reggel megérkezik a frissített OFAC-, OFSI- vagy EU-szankciós útmutató, és egy nemzeti névtér felfüggesztése lesz az üzemeltető számára a jogilag legbiztonságosabb megoldás. Nincs háború. Nem bomlott fel egy ország. Nincs ICANN-határozat - csak egy szerződéses döntés, jogi nyomás alatt, amely órák alatt végrehajtható.

Ez 2022-ben majdnem meg is történt, méghozzá jelentős léptékű hatással.

Ukrajna miniszterelnök-helyettese arra kérte az ICANN-t, hogy távolítsa el a .ru, a .su és a .рф domaineket a DNS-gyökérzónából. Az ICANN azonban elutasította a kérést, arra hivatkozva, hogy sem hatásköre, sem felhatalmazása nincs szankciók kiszabására.

De mi a helyzet a szerződéses láncban mélyebben lévő szereplőkkel? Velük az ICANN sem tud mit kezdeni.

A svájci központú SITA — a .aero TLD operátora — megtagadta körülbelül 400, orosz szervezetek által regisztrált .aero domain megújítását. Miért? Mert a tényleges szerződéses entitás egy amerikai székhelyű leányvállalat volt, az OFAC hatálya alatt. A DNS-gyökérzóna érintetlen maradt. A domainek mégis eltűntek.

A valódi kockázat nem az IANA-delegálásban van, és nem a gyökérzónában. Hanem a mögöttes üzemeltetési szerződésekben.

---

Számos kis és közepes ország nemzeti domainje amerikai vagy brit rendszereken fut. Olyan szerződések alapján, amelyek irányadó jogi záradékokat és szankciós megfelelési kötelezettségeket tartalmaznak.

Az országé a névjog (az IANA-delegálás). Egy külföldi cégé a technológia (az adatbázis és a DNS-kiszolgálók).

A .sk ennek a szerkezetnek a tankönyvi példája. Az IANA-delegált az SK-NIC, a.s., egy pozsonyi székhelyű részvénytársaság, amely 2017 óta a Team Internet Group tulajdonában áll - egy brit cég tulajdonában, amely a londoni tőzsde AIM piacán jegyzett. A névjog Szlovákiáé marad; a névteret üzemeltető cég viszont külföldi anyavállalatnak és külföldi jognak felel.

A .co ugyanezt a mintát követi. Kolumbia ccTLD-jét 2025 októberétől — a MinTIC tenderét követően — a londoni tőzsdén jegyzett Team Internet Group és egy kolumbiai partner konzorciuma üzemelteti. Ismét: a névjog nemzeti, az üzemeltető cég külföldi joghatóság alatt áll.

Ez a szétválasztás maga - a külföldi joghatóság alatt álló infrastruktúrán nyugvó nemzeti névjog - a szerkezeti kockázat.

---

Bárhol is áll fenn, egy szankciós utasítás - vagy egy olyan megfelelési döntés, amelyet az üzemeltető aligha utasíthat vissza - órák alatt lekapcsolhatja egy nemzeti névtér technikai infrastruktúráját, még mielőtt a helyi IANA-delegált egyáltalán ügyvédet találna.

Az OFAC formálisan mentesíti a domain-regisztrációs szolgáltatásokat, de Irak esetében sem volt szükség új szabályozásra — egyetlen szövetségi büntetőeljárás elég volt ahhoz, hogy egy egész ország névterét több mint két évre padlóra küldjék.

Azok a nemzeti üzemeltetők, akik ezt felfogták, már léptek: saját szoftvert futtatnak, az infrastruktúrát saját kézben tartják, és szankciós hatáskörön kívüli szolgáltatókkal szerződnek.

A többiek valaki más megfelelőségi rendszerében ülnek.

Kiszolgáltatva.

Nem kell háborúra készülni. Elég egy compliance-levél.